Kassa. December ötödikétől Kassa Fő utcáján, a karácsonyfa alatti színpadon naponta verses-zenés összeállítások hangzanak el, az utca két oldalán most is felállították az árusok faházikóit, tehát a karácsonyi vásár is elkezdődött.
Keresés
Kettőt felmentettek, hat vádlottat elítéltek
Kassa. Tegnap ítéletet hirdetett a Kassai Kerületi Bíróság a Borža néven hírhedtté vált Dušan B. és hét társa ügyében.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Hamis papírpénzt talált a kukában
Bakabánya (Pukanec). Kétszázkoronás bankóra lelt egy szeméttárolóban egy helybéli nyugdíjas a Lévai járás városában – tudtuk meg Miloš Fábry nyitrai kerületi rendőrségi szóvivőtől.
Szellemi öttusát nyertek
Komárom. Szép sikert értek el a Selye János Gimnázium diákjai a múlt hét végén Kaposvárott. A TIT szellemi öttusa határok nélkül elnevezésű meghívásos versenyen a hat résztvevő csapat közül az első helyet szerezték meg, húsz ponttal előzve meg a második helyen végzett hazaiakat.
Ötezer kötet a könyvtárnak
Komárom. Ötezer kötetből álló könyvcsomagot adott át tegnap délután a Selye János Egyetem könyvtára részére Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért központi irodájának igazgatója.
Ünnepváró a Klapka téren
Komárom. Menjünk együtt Betlehembe! címmel vasárnaptól a Klapka téren ismét megrendezik a Komáromi Adventi Napokat. Vasárnap 16 órakor iskolások lampionos felvonulásával kezdődik a rendezvénysorozat.
Oktatási fórum Ipolyságon
Ipolyság. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) Lévai és Nagykürtösi Területi Választmánya, valamint a helyi Pongrácz Lajos Magyar Tannyelvű Alapiskola december 11-én oktatási fórumot rendezett Változó iskola címmel.
Belica elutasított vétói
Nyitra/Komárom. Újabb Belica-vétók is szerepeltek a nyitrai megyei közgyűlés hétfői testületi ülésének programján. A,képviselők – MKP-sok és ellenzékiek közösen – mindhárom vétót elutasították, tehát az eredeti határozatok maradtak érvényben.