Az áradások miatt a sétahajózást is fel kellett függeszteni a napokban. A kirándulóhajók el sem indultak vagy kényszerpihenőt tartanak valamelyik kikötőben. Az utazási irodák abban az esetben fizetnek kártérítést, ha a vevő nem kapta meg a kifizetett szolgáltatást.
Keresés
Árvíz miatt evakuált házakat próbáltak kifosztani
A fosztogatók az árvíz által leginkább sújtott területeket vették célba.
Samuel Migaľ lett az SIS-t felügyelő parlamenti bizottság elnöke
Samuel Migaľt (Hlas) választották kedden a Szlovák Információs Szolgálatot (SIS) ellenőrző parlamenti bizottság elnökévé. 147 képviselőből 75 támogatta, az ellenzéki Mária Kolíková (SaS) 62 szavazatot kapott.
Több közutat is lezárnak az árvízi helyzet miatt Magyarországon
Az árhullám miatt több országos közúton is korlátozásokat vezetett be a Magyar Közút, a következő napokban elsősorban a Duna mentén számíthatnak további útlezárásokra a közlekedők – tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.
Három bőrönddel menekült az árvíz elől a Markíza volt riportere
Drámai pillanatokat élt át a Markíza televíziós csatorna egykori riportere is, akinek a Malackai járásban található Lozornó faluból kellett menekülnie.
Közelít az árhullám Magyarország felé, gőzerővel dolgoznak a védekezésen
Ugyan csapadékutánpótlás már nem várható a vízgyűjtőkön, a magyarországi árvízvédelemben résztvevők számára egyre több a feladat, a vízügy a partnerszervezetekkel együttműködve 24 órában folytatja az előkészületeket és szakmailag támogatja a településeket is – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.
KVÍZ: Mopsz, csivava... Csak egy képet mutatunk! Jelöld, melyik kutyafajtát látod!
Kutyás kvíz neked!
A DAC a molinó-ügyről és a Slovan drukkereiről
A DAC labdarúgóklub vezetősége hétfő este közleményben tért vissza a szombati, Slovan elleni (1:2) bajnoki meccsen történtekre.
Uniós biztos: Ukrajnának további és folyamatos támogatásra van szüksége
Ukrajnának további folyamatos támogatásra van szüksége önvédelmi háborúja sikere érdekében, valamint segíteni kell az országot az uniós tagság felé vezető útján – jelentette ki az Európai Bizottság kereskedelempolitikáért felelős biztosa Strasbourgban kedden.
Az új uniós bizottságban a magyar biztos az állatjólétet kapja…
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság újraválasztott elnöke ismertette az új uniós biztosi kollégium szerkezeti felépítését.