A Szlovák Földalap a jövő év elejétől az eddigi 0,6 – 1%-ról 1,5%-ra növeli a kezelésében levő földek árából kiszámított éves bérleti díjat.
Jövőre másfél százalék
Mint ismeretes, az állami földalap mintegy 500 ezer hektár nevesítetlen és több mint 130 ezer hektár állami tulajdonban levő földet kezel bérleti szerződésekkel. Az intézmény következő három évre szóló előzetes költségvetési tervezete szerint a bérleti díjak növelésével az eddigi 341 millió koronás évi bevételeit 425 millióra növeli. Ugyanakkor a tervezet szerint a kiadásait is növelni fogja, mégpedig az eddigi 315 millióról 340 millióra. A restitúcióval kapcsolatos kiadások fedezésére évente mintegy 55 millió koronát költ. A szaktárca vezetése egyébként törvénytervezetet készít elő az állami tulajdonú földek hosszútávú, kedvező kamatozású hitelekkel történő eladására a hazai agrártermelőknek. Mint ismeretes, az Európai Unióba való belépésünk után ugyan kivételt kaptunk a termőfölddel való kereskedelem teljes körű liberalizálásának bevezetésére, de 2010 után már nálunk is szabadon adható és vehető lesz a termőföld a külföldiek számára is. Az elképzelések szerint eddig az időpontig a szaktárca vezetése lehetőséget kíván adni a hazai termelőknek a földvásárlásra. (sz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.