VII. helytörténeti diákkonferencia Szencen

A Szenczi Molnár Albert Alapiskola, a Szenci Városi Múzeum és a Szenczi Molnár Albert Gimnázium és Szakközépiskola szervezé- sében, a Mentor TT komplex tehetséggondozó program támogatásával valósult meg a szenci múzeumban a VII.

A Szenczi Molnár Albert Alapiskola, a Szenci Városi Múzeum és a Szenczi Molnár Albert Gimnázium és Szakközépiskola szervezé- sében, a Mentor TT komplex tehetséggondozó program támogatásával valósult meg a szenci múzeumban a VII. helytörténeti diákkonferencia április 26-án.

A konferenciabizottság tagjai – Bukovszky László történész, kormánybiztos, Korpás Árpád történész, idegenvezető, Polák Margit Könyvtáros, muzeológus, Strešňák Gábor történész, levéltáros és múzeumigazgatóm, valamint Szanyi Mária néprajzos – a kezdetektől felelnek a konferencia tudományos hátteréért, hiszen az ő iránymutatásukkal javítanak az előadók az előadásaikon, ők vetnek fel kérdéseket, melyek még megválaszolásra szorulnak, vagy mutatnak olyan kutatási irányt, amely felé a további kutatás során fordulhatnak a tanulók. Idén a szenci alap- és középiskolások mellett a nagyfödémesi alapiskola és a pozsonyi Duna Utcai Gimnázium egy-egy csoportja is részt vett a konferencián.

Holocsy Zsóka Zsófia Szenc belvárosának összehasonlító történetét kezdte kutatni, felkeresve az elérhető (alig található!) hivatalos forrásokat, majd az oral history módszeréhez nyúlva régi szencieket kérdezett arról, milyen volt régen a belváros, miközben régi fényképeket gyűjtve a mai utcarészletekkel vetette össze őket. Németh Mónika Ha a világ rigó lenne címmel foglalta össze Polák Margit 42 éves Kincskereső-mozgalmát, Lévárdy Anna pedig saját, értékesen felújított házuk eredeti Haidekker-kerítése nyomán indult testvéreivel, Ákossal és Csabával Szencen felkutatni a még megmaradt Haidekker-kerítéseket. Vincze Barbara és Nagy Anikó a nagyfödémesi alapiskolából Múcska Endre 20. százada címmel Barbara dédnagyapjának szívszorító katonasorsát ecsetelte. Koller Regina Családunk Benešéknél kitelepítve című, különleges képeket felsorakoztató előadásában a Csehországba deportált magyar gyerekek szempontjából próbálta bemutatni a gyermeki alkalmazkodóképesség és emlékezet töredékein keresztüli múltfelidézés kétarcúságát. Fülöp Lívia a kulák dédszülők szövetkezetbe lépésének kényszerűségéről beszélt, ha gyermekeiket taníttatni akarták, illetve a nagypapája magyarbéli gyerekkorát ecsetelte a front átvonulását követően. Vertetič Szilvia családtörténeti előadásában dédnagymamája emlékezetére és a családi fényképarchívumra építve mesélt az amerikai Tommyk szenci bombázásáról, a Szencen született Ivanuskákról és Boriszokról, a budapesti bombázások alatt a főváros libákkal való ellátásáról…

Záróelőadásként Kišš Kitty Egyéni sorsok a történelem viharában című előadása a beneši dekrétumok kegyetlenségére irányította a figyelmet egy család életén keresztül, akik féli és püspöki ága a deportálás után találkozott Magyarországon.

A diákokat Szabó Eszter, Murányi Veronika, Kulcsár Mónika, Vajda Gabriella készítette fel, Polák Margit segítségével. A Mentor TT képviseletében Pék László és csoportja is a konferencia vendége volt. Korpás Árpád záróbeszédében kifejtette, nálunk nincs miért stresszelni, nincs rangsor, csak ajánlások, mégis belső elvárás minden jelentkezőtől, hogy a legigényesebben mutassa be kutatását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?