Vége a gyereknyúzásnak

Az okos korlátokat ma már szinte tanulnunk kell, miközben a nevelési könyvek többsége még mindig inkább a túlzott elfogadásra tanít. Érthető, a gyereknyúzó nevelés, a bántalmazás évszázadok bevett szokása volt, ez ellen tiltakozni kell – ez, nagyon helyesen, meg is történt. Ugyanakkor látni kéne, hogy a mai kor általános problémája már nem ez.

Tisztelet

Az első időszakban csak minimális korlátozás szükséges. Amikor már másfél-három éves a baba, szükségessé válnak a korlátok. Minél hamarabb és minél következetesebben szoktatjuk rá őket, hogy léteznek bizonyos szabályok, később annál kevesebb ilyen irányú konfliktussal kell majd szembenéznünk. A gyerekek semmilyen körülmények között nem üthetik meg szüleiket, nem húzhatják hajukat, nem harapdálhatják, rugdoshatják őket. Ha ilyesmit megengedünk, a kölcsönös szeretet és tisztelet alapjait zúzzuk szét.

A szavak hatalma

Van még néhány fontos alaptétel, például hogy a gyerek nem használhat csúnya szavakat szüleire. Eleinte, amikor még a kicsi csak tanulja a szavakat, sok felnőttnek viccesnek tűnik, amikor káromkodik. Pedig inkább visszataszító, a szülőket minősítő viselkedés, mint jópofa. Mit tehetek? Üssek a szájára? Verjem meg? – kérdi ilyenkor a tehetetlen szülő. Ne tegye. Nagy valószínűséggel ennek az lesz az eredménye, hogy a gyerek hangosabban és többször is megismétli a csúnya szót, amit anyjára vagy apjára mondott – hiszen dühös. Szinte várja, sőt provokálja, hogy még nagyobbat üssünk, mert akkor mérgében még hangosabban kiabálhat (hogy lehetőleg mindenki meghallja). Akkor mondjuk azt, hogy ha ilyen szavakat használ, nem fogjuk szeretni őt? Ez sem igazán jó megoldás.

Szeretetmegvonással ne próbálkozzunk – ez mindenkinek árthat, és nem is lennénk hitelesek. A gyerekek érzik a szeretetet. Inkább magyarázzuk el, hogy szavakkal is lehet bántani, és ha ilyen szavakat használ, megbánt minket, szomorúak leszünk tőle. El kell hinnünk, hogy az egészséges gyerek jó szeretne lenni, meg szeretne felelni nekünk. Valószínűleg ez a jelenet is megismétlődik néhányszor, hiszen a gyermeknevelésben is az ismétlés jelenti a dolgok lényegét, de ha ugyanazt a reakciót látja a kicsi, megtanulhatja – akár egy életre –, hogy a szavaknak hatalmuk van.

Szófogadó gyerekek

Ha lehet, kevés utasítást használjunk, és ne tegyünk fel feleslegesen kérdéseket. Ne kérdezzük például, hogy „szeretnél ebédelni?”. Helyette inkább mondjuk azt: „gyere, most ebédelni fogunk”. A gyerekek mindenben segíteni szeretnének – ha ezt a lehetőségekhez mérten hagyjuk, sikerélményt jelent. A „jóság” elnyeri méltó jutalmát, a szülő megbecsülését. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy szófogadó gyermeket neveljünk.

Ha meg akarunk tiltani valamit egyszer s mindenkorra, akkor az a legjobb, ha résen vagyunk, és megakadályozzuk, hogy rosszat tegyen – éppúgy, mint a verekedésnél. Fogjuk meg a kezét, és mondjuk, hogy „nem szabad”. Nem kell feltétlenül mindent megmagyaráznunk. Néha elég, ha annyit mondunk: veszélyes vagy forró. Természetesen nem lehetünk mindig a gyerek sarkában – bár jobb, ha erre törekszünk a balesetveszély miatt. Ebben a korban a gyerekek már könnyedén elérnek dolgokat, felmásznak helyekre, viszont a veszélyérzetük még nem alakult ki.

Legyünk őszinték

Ha a szülő szeretete, határozottsága és következetessége ellenére nehezen kezelhető a gyerek, nem árt elgondolkodnunk annak okain. Ha őszinték merünk lenni magunkhoz, jobban ismerhetjük az okokat, mint egy szakember, aki semmit sem tud rólunk.

A pszichológus abban tud a legtöbbet segíteni, hogy merjünk őszinték lenni magunkhoz, de nem működik „szervizként”, aki majd megjavítja a gyerekünket, akit kisebb-nagyobb hibával odaviszünk.

Természetesen abban az esetben, ha nem boldogulunk, jobb, ha igénybe vesszük a szakemberek segítségét – de egy dologban biztosan nem tudnak segíteni. A felelősséget nem tudják levenni a vállunkról. (szé, bm)