Új könyvek, új módszerek

Köbölkúti Varga József: Az összefoglaló témaköröknél a pedagógustól függ, mit tart fontosnak, jelentősnek, vagyis szabad kezet kap a tanításbanHorváth Árpád felvételeA magyar iskolákban használatos jelenlegi szlovák tankönyvekről és az idegennyelv-oktatásról Köbölkúti Varga Józseffel, az Országos Pedagógiai Intézet tudományos munkatársával beszélgettünk.

Mit gondol, jobbak lettek a magyar tannyelvű iskoláknak szánt nyelvkönyvek? Megfelelnek a kor követelményeinek?

Az utóbbi években nagy előrelépés történt a szlovák nyelv oktatása terén. A tantervek modernebbek lettek, a középiskolás diákok négy évre nyolc könyvet kapnak, a tankönyvcsomag 4 nyelvtan- és 4 irodalomkönyvet tartalmaz. A nyelvtankönyvek három részből állnak, konverzációból, nyelvhelyességi gyakorlatokból és fogalmazástanból, a kommunikációra, a mindennapi életre épülnek, elsőrendű feladatuk, hogy felkészítsék a tanulókat a rájuk váró élethelyzetekre, jobban elősegítsék érvényesülésüket. A konverzációs anyag általában egy újságcikkre épül, ehhez társulnak aztán többnyire a nyelvhelyességi témakörök is. Korszerű témákat mutatnak be, de ez érthető is, hiszen a legrégebbi nyelvkönyv is mindössze 2000-ben jelent meg.

Milyen visszajelzéseket kaptak a szakemberektől?

Az irodalomkönyvek tematikai felosztása eleinte bizarrnak tűnt, sok volt az ellenző és a bíráló, de nem hátráltunk meg. A minimalizáció elvét tűztük ki magunk elé, nem csak szlovák nyelv és irodalom van a világon, hiszen a diáknak ezen kívül még vagy 15 tantárggyal kell megküzdenie, hogy teljesítse a heti megadott óraszámot. A tanulók már így is túlterheltek, nekünk arra kell törekednünk, hogy megkönnyítsük a munkájukat, nehogy elvesszenek a részletekben, a kevésbé fontos dolgokban. Ezt a vezérelvet követve úgy állítottuk össze az irodalomkönyvek tartalmát, hogy az első évfolyamban a realizmusig átveszünk mindent, erre épül a másodikos anyag, mely a realizmustól egészen az 1945-ig tartó irodalommal foglalkozik. A diákok harmadikban a mai szlovák prózairodalomról tanulnak, negyedikben pedig a mai szlovák költészettel, drámairodalommal és irodalomtudománnyal foglalkoznak. Valamennyi esetben a kérdéscsoportok illetve az egyes korszakolások végén lévő összegző kérdések inkább az egészet, az általánosat célozzák meg, semmint a részleteket.

Ezek szerint a nyelvoktatásban a pedagógusnak már nincs anynyira megkötve a keze, mint azelőtt?

Számunkra immár nem a pozitivista irodalomtanítás lesz mérvadó, hanem a szövegközpontúság. A szövegből indulunk ki, mert a jövőben csak az ilyen törekvéseknek van létjogosultságuk, hogy elemezzük a művet, következtessünk az általánosból az egyedire, az egészből a részekre és végezetül magasabb szinten összefoglaljuk. S mind a nyelvtan, mind az irodalom esetében érvényes, hogy a pedagógus alkotó lény, tehát válogathat az írók felvázolásának mikéntjében, valakinek vagy valaminek a kihagyásában, csak az érettségi célkövetelményeknek eleget tegyen, vagyis globálisan átvegye az anyagot. Összefoglaló témaköröknél a pedagógustól függ, mit tart fontosnak, jelentősnek, vagyis szabad kezet kap a tanítás folyamatában. A tankönyvek minimalizáltak, a pedagógustól függ, mennyit tesz még hozzá a tankönyvi anyaghoz. Fontosnak tartom a mindinkább előtérbe kerülő regionalizációt, vagyis hogy minél behatóbban foglalkozzunk szűkebb pátriánk jelentősebb szerzőivel. A napokban jelent meg egy antológia, melynek Ladislav Čáni professzor és jómagam voltunk a szerkesztői. Ebben az antológiában, be szerettünk volna mutatni kevésbé ismert szerzőket is, akik nem tartoznak ugyan a szlovák irodalom fő áramlatába, ám sokszor műveik nagyobb intellektuális élményt nyújtanak, mint az ismertebb szerzők.

Milyen szerkesztési elvet követtek az antológia összeállításánál?

Ez az antológia a legrégebbi időktől egészen napjainkig emel ki egyes szövegrészleteket. Hiánypótló kiadvány született, hiszen szlovák tanítási nyelvű középiskola számára utoljára 1981-ben készült antológia, a 70-es évek végén, Magyarországon kiadott szlovák irodalmi antológiába pedig csak a legjelentősebb írók kerültek be. Ez az új kiadvány speciálisan szlovákiai magyar tanítási nyelvű középiskoláknak készült, a tankönyvben megjelent legfontosabb vonulat szerzőinek sokoldalú bemutatására vállalkozik. Igyekeztem koruknak, felfogásuknak megfelelő szövegeket beválogatni a könyvbe. Néha nem hiányoznak a magyar ekvivalensek sem, hiszen ma már a szlovák anyanyelvű diákok számára is nehéz Hviezdoslav műveit olvasni, ezért a Hájnikova žena mellett ott van a magyar megfelelő is. Olyan verseket, prózai műveket, drámákat választottam, amelyekben érvényesül a dinamizmus, vagyis mindenekelőtt érdekfeszítőek, hiszen ismerem a diákok elvárásait, tíz évet én is lehúztam a katedrán. A diákot a cselekményesség, a jól pergő dialógusok és némi izgalmas egzotikum érdekli. Kiiktattam a monológokat, a hosszú leírásokat, a didaktikus részeket, hiszen az ilyen kiadványnak az elsősorban a feladata, hogy megszerettesse a tanulókkal a szlovák irodalmat, felhívjuk a figyelmet a szlovák irodalom időtálló műveire, de úgy, hogy mindenekelőtt a szövegközpontúság kerüljön előtérbe a pozitivista megnyilvánulásokkal szemben.

Ezek az újonnan megjelent tankönyvek és az antológia áttanulmányozása kellőképpen felkészíti a diákokat az érettségi vizsgára?

Reményeink szerint azzal, hogy piacra kerültek ezek az új tankönyvek, megkönnyítettük mind a tanárok, mind a tanárok munkáját. A tankönyvekben a minimalizációt követtük, az érettségi vizsgakövetelményekre összpontosítottunk, az antológiában egy kicsit tovább mentünk, és kevésbé ismert írókkal, művekkel ismertettük meg a pedagógusokat és a diákokat. Hiszem, hogy az antológia olvasgatása alatt kellemes időtöltésben lesz részük. Az ilyen jellegű antológiai anyagok pozitív hatással lehetnek mind a pedagógus, mind a diák számára. Mivel az antológia elsősorban a kiegészítő irodalmat közvetíti, a pedagógus ajánlott tananyagként kijelölheti, megkérhet egy diákot arra, hogy referátum vagy korreferátum formájában mondjon véleményt a részletről.