Új diákszervezeti elnök

A Magyar Ifjúsági Közösség 2004. november 7-én tartotta rendkívüli közgyűlését, amelyen az elnökség két lemondott tagja helyett újakat választottak, a küldöttek Horváth Pétert és Hubay Katalint szavazták meg.

A Magyar Ifjúsági Közösség 2004. november 7-én tartotta rendkívüli közgyűlését, amelyen az elnökség két lemondott tagja helyett újakat választottak, a küldöttek Horváth Pétert és Hubay Katalint szavazták meg.

A küldöttgyűlés elfogadta a szervezet 2003-as zárszámadását, a 2005-ös évre szóló programtervet, a MIK fejlesztési tervét és a 2005-ös költségvetést. A közgyűlésen részt vettek a Magyar Ifjúsági Közösség partnerszervezeteinek képviselői is. Magyarországról az Ifjúsági Demokrata Fórum, a Fidelitas, a Rákóczi Szövetség és az Antall József Alapítvány képviseltette magát, Szlovákiából a Szövetség a Közös Célokért, a Diákhálózat, a Cserkészszövetség és a Magyar Koalíció Pártja ifjúsági csoportjának tagjai vettek részt a közgyűlésen, valamint a MIK szlovák partnerszervezete a Polgári Demokrata Ifjúság.

A küldöttek nyilatkozatot fogadtak el, amelyben felhívják a magyar állampolgárokat, hogy vegyenek részt a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson és támogassák azt. Mert a küldöttek szerint „a magyar államra nem hárulna nagyobb teher, ha a határon túli, kisebbségi sorba kényszerült magyarok állampolgárságot kaphatnának. A magyar társadalom elöregedése és a magyar nemzet csökkenésének kérdése is megoldható lenne ennek a problémának a tisztázásával. Az anyaország Európai Unióhoz való csatlakozásával milliós magyar kisebbség került hátrányos helyzetbe, Erdélyben, Kárpátalján és a Vajdaságban, a kettős állampolgárság bevezetésével az ő helyzetük javulna azzal, hogy egy európai uniós tagország polgárai lehetnének. Ezért a Magyar Köztársaság választópolgárait arra kérjük, támogassák a december 5-i népszavazáson a határon túli magyarok azon kérését, hogy a kettős állampolgárásg intézményrendszerét bevezethessék.”

Zupko Tamás a MIK elnöke beszámolójában sikeresnek értékelte az elnökség munkáját és az elmúlt évet. A szervezet egyre több rendezvényt szervez országszerte. A jövő évben pedig bővíti a programokat, és nemcsak a már létező táborok, szabadegyetemek kerülnek megvalósításra, hanem több új rendezvény is terveznek. A legközelebbi nagy tábor a Tátra 2005 nevű rendezvény lesz, amely a tervek szerint Csorba tón, 2005 február végén lesz, sportolási lehetőségekkel és kulturális programokkal. A részletekről mindenki többet megtudhat majd a szervezet honlapján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?