Tizenkét ország informatikai versenye

A 12. Közép-Európai Informatikai Diákolimpia július 28-án kezdődik és augusztus 4-ig tart, amelyen tizenkét ország több mint száz diákja méri össze tudását algoritmusos programozási feladatokban. A vállalkozó kedvű internetezők versenyen kívül maguk is küldhetnek be megoldásokat, ezeket a zsűri értékeli is.

A 12. Közép-Európai Informatikai Diákolimpia július 28-án kezdődik és augusztus 4-ig tart, amelyen tizenkét ország több mint száz diákja méri össze tudását algoritmusos programozási feladatokban. A vállalkozó kedvű internetezők versenyen kívül maguk is küldhetnek be megoldásokat, ezeket a zsűri értékeli is. A versenyben idén az alapító országok csapatai (Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia) és a meghívott országok (Észtország, Franciaország, Hollandia, Spanyolország, Portugália, valamint Bosznia-Hercegovina) vesznek részt. A verseny elnöke Benczúr András, az ELTE tanszékvezetője. A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium pályázaton nyerte el a rendezés jogát, a fővédnökök Magyar Bálint magyar oktatási és Kovács Kálmán magyar informatikai miniszter, valamint Baja Ferenc elektronikus közigazgatási szolgáltatásokért felelős kormánymegbízott – írja a magyarorszag.hu. A résztvevők egyéniben, két fordulóban versenyeznek, ahol fordulónként 5 órájuk van a feladatok megoldására. A feladatokat a tudományos bizottság javaslata alapján a csapatvezetők tanácsa állítja össze, a megoldáshoz csak egy IBM PC kompatibilis számítógép és a szükséges programok használhatóak! A feladatok algoritmusos jellegűek, megoldásukhoz nincs szükség különleges eszközökre vagy programokra – tájékoztattak a szervezők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?