A komáromi Munka Utcai Alapiskola diákjai a nemzetközi gyermeknap másnapján Tarka délután címmel sokszínű és színvonalas műsorral örvendeztették meg iskolatársaikat, szüleiket, pedagógusaikat.
Tarka délután
A komáromi Munka Utcai Alapiskola diákjai a nemzetközi gyermeknap másnapján Tarka délután címmel sokszínű és színvonalas műsorral örvendeztették meg iskolatársaikat, szüleiket, pedagógusaikat. Ünnepi beszédében Dóczé Zsuzsanna igazgatóhelyettes is hangsúlyozta, a produkciók mögött sok lemondás, kemény és odaadó munka van, ami azonban erősíti a közösségi szellemet, az igényes szórakozás iránti vágyat és a közösségen belüli összetartozást.
Kezdőakkordként Laboda Róbert Tiszta szívvel című zenés összeállítását adták elő a hetedikesek, szívet melengető dallamokkal. Majd a 4.c Mosolyország tovább él című színdarabja következett Beke Ágnes rendezésében. Králik Máté (9. b) – Laboda Róbert tanítványa – Puszibolt című prózájával nevettette meg a közönséget, utána a másodikos méhecskék vastapssal jutalmazott tánca következett, melyet Szakál Zsuzsanna és Krul Erika tanító néni tanított be. A pici elsősök A pozsonyi sétatéren címmel adtak ízelítőt népi játékokból, felkészítőik Gyürky Anikó és az 1. évfolyam pedagógusai voltak. Madarász Zsuzsanna segítségével léptek fel a furulyaszakkör tagjai, majd modern táncot láthattunk Vezet a ritmus címmel Kopócs Anita vezetésével. A 2. c színdarabját, Az irigy testvért Misák Éva tanító néni rendezte. A 4. évfolyam Palotása felemelő volt Kukel Mónika segítségével, majd egy dalcsokor következett a 2. a pacsirtáitól, szintén Madarász Zsuzsanna vezetésével. A műsor záróakkordjaként az alma matertől búcsúzó kilencedikesek Ezt egy életen át kell játszani... címmel zenés lírai összeállítással – Laboda Róbert rendezésében – kedveskedtek tanítóiknak, iskolatársaiknak, szüleiknek és hozzátartozóiknak.
A darab kreatív volt, a gyerekek egytől egyig lubickoltak szerepükben, hiszen saját magukat alakították. A kilencedikesek megköszönték osztályfőnökeiknek, Tóth Ilonának, Farnbauer Gyöngyinek és Csinger Gábornak, valamint Habán Hajnalka és Laboda Róbert felkészítő pedagógusoknak a sok-sok munkát, törődést.
A megyei szinten is évek óta kimagasló eredményekkel büszkélkedő, számos kiváló növendéket útjára indító iskolának – melynek én is a diákja voltam – további sok sikert, kiváló diákanyagot, a pedagógusoknak pedig türelmet és kitartást kívánok!
Králik Zsuzsanna
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.