Tanulóközpontú oktatás

A kooperatív tanulásszervezési módok számos változatát ajánlják a pedagógusoknak, a tanulóknak a párban folyó tanulástól a különféle csoportmunkákig. A hazai gyakorlatban kevesen alkalmazzák, inkább csak az alternatív pedagógiák körébe tartozó megoldásokként tekintenek rájuk. A hazai tanárképzés már régóta tömegoktatás, ezért kevés lehetőség nyílik olyan oktatás megszervezésére, amelyben a leendő tanárok tapasztalatot szereznének különböző pedagógiai problémák együttműködésen alapuló megoldásairól. Tanulásuk szerves része lenne valamilyen kooperatív munka. Saját tapasztalatok híján későbbi tanári gyakorlatukban nehezen vállalkoznak kooperatív tanulásszervezésre, kevésbé lesznek készek és képesek elfogadni, hogy az iskola tanulóközösség, amelyben a tanítás sem magányos, elszigetelt munka, hanem kollektív, teamben végzett tevékenység. Ennek kapcsán nemcsak az a kérdés merül fel, hogy miként lehet tanulói tevékenységeken keresztül olyan tapasztalati bázist nyújtani a diákoknak, hogy azok segítsék a tanulókat belső mentális konstrukcióik és a tapasztalatok összevetésében, hanem az is, hogy miként lehet az iskola a gazdag, sokirányú tapasztalatszerzés tere, illetve miképpen lehet az iskolán kívüli tevékenységek, tapasztalatok értékét elismerni. Az iskola nem egyszerűen a tudományokat bemutató hely, hanem a tanulók számára olyan életvilág, amely lehetővé teszi, hogy a diákok „használják” saját kultúrájukat. Napjainkban felértékelődik a gyermek- és az ifjúsági kultúra, esetenként már a felnőttek számára is mintaként jelenik meg (pl. az internetes kultúra), az iskola azonban zavarban van, hogy mit kezdjen ezzel a világgal. Ma már nemcsak az általános probléma szintjén kell foglalkozni e témával, hanem vizsgálni kell, hogy miként legyen szerves része a nevelésnek a tanulók világa, szűkebben az oktatásnak. Ebből a szempontból is „divatos” témává vált az utóbbi időben, hogy mit tekintünk érvényes tudásnak.

A tartalmi fejlesztés

Az oktatási tartalom meghatározását a mai decentralizált oktatási rendszerekben nem lehet a központi alaptanterveket készítők privilégiumának – vagy más oldalról nézve felelősségének tekinteni. A tartalmi fejlesztésnek ez a kiszélesedő rendszere napjainkban egyre inkább előtérbe helyezi az érvényes tudás értelmezésében azokat a nézeteket, amelyekben a „modernitás kényszere” következtében a tudás forrását és értékét alapvetően a konkrét megoldásra váró problémákhoz kapcsolják. E megközelítésekben a gyakorlati, a hasznos tudást tekintik érvényesnek, amelynek forrása a valóság, a gyakorlat s a „tudni hogyan” kerül középpontba. A pragmatikus tudás hívei mellett azok is hallatják hangjukat, akik a tudás kettős természetének elvét vallják s a klaszszikus tudás szerepét is kiemelik. Az utóbbi, az akadémikus, az iskolás jellegű tudás, a „tudni mit”, amelynek forrása alapvetően az iskola, a nevelés, az oktatás. A hazai iskolázásban nem kap eléggé fontos szerepet a gyakorlati tudás, s ez komoly kihívás a hazai oktatás számára az oktatás tartalmának és az iskola által biztosított tevékenységek átalakításának szempontjából. A megoldás keresése során természetes, hogy a gyakorlati, a hasznos tudás kap jelentősebb szerepet, de nem szabad megfeledkezni kettős természetéről sem. A nevelői hozzáértés fejlesztéséből nem maradhat ki az sem, hogy a pedagógusok képesek legyenek az elméleti tanulmányokat hiteles, személyes, közvetlen tapasztalatszerzéssel társítani az iskolában.

A tanulás új értelmezése nemcsak új tanulásszervezési módok meghonosítását, új tartalmak tanítását, új tanítási módszerek alkalmazását igényli az iskolákban, hanem olyan pedagógiai szemléletváltást, amely valóban az alkotó, együttműködő, életszerű tanulást és a tanulót állítja a középpontba. A szemléletváltás igényének megfogalmazása nem jelenti azt, hogy a tanulás- és tanulóközpontú pedagógiai kultúra kialakítása elérhető a pedagógusok egyéni fejlesztésén, a pedagógusképzés és -továbbképzés reformján keresztül. A változások nem történnek meg, ha csak egyéni, a tanárok fejlesztésének szintjén keressük a megoldásokat. Át kell gondolni az oktatási rendszer minden szintjén komplex megközelítésben, hogy mi az, ami segíti, illetve ami gátolja a tanulás fejlesztését, eredményesebbé tételét. (ge, he)