Tanulmányi támogatás határon túli magyaroknak

A környező országokban élő határon túli magyarok rendszeres tanulmányi támogatására, illetve egyéni szakmai programokra hirdet pályázatot az oktatási minisztérium és a Márton Áron Szakkollégium a 2003/2004-es tanév tavaszi szemeszterében.

A környező országokban élő határon túli magyarok rendszeres tanulmányi támogatására, illetve egyéni szakmai programokra hirdet pályázatot az oktatási minisztérium és a Márton Áron Szakkollégium a 2003/2004-es tanév tavaszi szemeszterében.

A felhívásra a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálya alá tartozó román, szerbia és montenegrói, szlovák, szlovén, ukrán állampolgárságú, nem államilag finanszírozott képzésben részt vevő, magyar nemzetiségű hallgatók jelentkezését várják. A támogatással az oktatási minisztérium és a Márton Áron Szakkollégium a szülőföldi értelmiség képzését és utánpótlását szeretné elősegíteni, illetve azt, hogy a határon túli magyar hallgatók közül minél többen térjenek vissza szülőföldjükre.

A rendszeres tanulmányi támogatás keretében húszezer-negyvenezer forintos segítséget nyújtanak egy-egy hallgatónak szemeszterenként. A felsőfokú szakképzésben résztvevők nem részesülhetnek támogatásban. Nem pályázhatnak a magyar állampolgársággal, magyarországi bevándorlási engedéllyel, vagy ezekre irányuló, folyamatban lévő kérelemmel rendelkező személyek. A pályázatok személyes beadásának vagy postai beérkezésének határideje: 2004. április 30. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?