A Rákóczi Szövetség által alapított Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány pályázatot ír ki a Jedlik Ányos Szakalapból igénybe vehető tanulmányi ösztöndíjakra, azzal a céllal, hogy a határon túli magyar fiatalok számára az anyanyelven való tanulást segítse.
Tanulmányi ösztöndíj
Pályázók köre: magyarországi egyetemen, főiskolán tanuló, tandíjat fizető szlovákiai magyar nemzetiségű fiatalok, akik a 2005/2006-ös tanévben államilag elismert oklevelet adó felsőoktatási intézményben első alapképzésben tanulnak és állami ösztöndíjban nem részesülnek. Előnyt élveznek a másod és a magasabb évfolyamban tanuló diákok. Az alapító fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázók körét bővítse, módosítsa. Feltételek: a kérelmező aktívan bekapcsolódik a Rákóczi Szövetség munkájába és rendelkezik magyarigazolvánnyal, melynek fénymásolatának csatolása (bemutatása) szükséges. Szükséges: kitöltött pályázati adatlap, szakmai önéletrajz, aktív hallgatói jogviszony igazolása, egy tanulmány megírása (téma: „A felvidéki, illetve a kárpátaljai civil szervezetek helyzete, szerepe és megítélése a saját régiómban”, terjedelem: minimum négy A/4-es oldal, elektronikus formában is). Előnyben részesülnek a négyes, vagy annál jobb tanulmányi átlaggal rendelkező diákok (szükséges a leckekönyv utolsó lezárt félévének, illetve az első évesek esetében az érettségi bizonyítvány másolata). Megítélhető összeg: felsőoktatásban tanuló diákok esetén legfeljebb 50 000 Ft.
A pályázatot az alapítvány titkárságára kell eljuttatni 2006. április 14-ig személyesen leadva vagy ajánlott küldeményként (1027. Budapest, Szász Károly u. 1, IV. em.1). A pályázathoz egy saját névre megcímzett, felbélyegzett válaszborítékot kérnek mellékelni. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.