Tanulmányi kirándulás Lengyelországban

Iskolánk a 2017/18-as tanévben is csatlakozott az Élet Menete Alapítvány nemzetközi programjához, amely idén ünnepli harmincadik évfordulóját.Ez a tanulmányi kirándulás a Selye János Gimnázium harmadik évfolyamos tanulóinak nyújtott lehetőséget, hogy felfedezzék Lengyelország gyönyörű egykori főváro

Iskolánk a 2017/18-as tanévben is csatlakozott az Élet Menete Alapítvány nemzetközi programjához, amely idén ünnepli harmincadik évfordulóját.

Ez a tanulmányi kirándulás a Selye János Gimnázium harmadik évfolyamos tanulóinak nyújtott lehetőséget, hogy felfedezzék Lengyelország gyönyörű egykori fővárosát, illetve megtekintsék a világ egyik legnagyobb temetőjét, az Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábort.

Így indultunk neki a hosszú útnak egy áprilisi nap kora reggelén a komáromi vasútállomásról három kísérő tanárunkkal. Deák Irén és Králik Zsuzsanna tanárnők, valamint Andruskó Imre igazgató úr vigyázta lépéseinket a kirándulás alatt. A hosszú úton odafelé még nem is sejtettük, milyen megrázó, ám életre szóló élményekben lesz részünk.

Első úti célunk a budapesti Dohány utcai zsinagóga volt, melyet a regisztráció után tekinthettünk meg kívül s belül. Kaptunk egy foglalkoztató könyvet is, melyben érdekes információkat olvashattunk a látottakról, valamint különböző feladatokat kellett megoldanunk.

Ezután indultunk a lengyel városba, Krakkóba, ahol a zsidónegyed (Kazimiez) fontosabb helyszíneit, például a régi zsinagógát, Jan Karski szobrát és a holokausztemlékművet tekintettük meg.

Estére már nagyon elfáradtunk, de részt vettünk az első esti tevékenységen, a „peulán”, ahol kis csoportokat alkotva különböző feladatokat oldottunk meg, és kifejthettük véleményünket az adott témákról.

Másnap reggel indultunk a II. világháború kegyetlen színterére, Auschwitzba. Már a bejáratnál lehetett érezni azt a hátborzongató atmoszférát, amely több mint hetven éve terjeng ott, s talán örökre megőrződik. Nem is csoda, hisz a drótkerítéssel körbevont, téglából épült barakkok között, ahol sétáltunk, egykor ártatlan életek millióit oltották ki kegyetlenül. Először a bejárati kaput láttuk meg a felirattal: Arbeit macht frei – A munka szabaddá tesz. Ironikus, hisz az emberek oda valóban dolgozni mentek, azonban sosem lettek újra szabadok.

Megrendítő élmény volt végigjárni a barakkokat, betekinteni a foglyok mindennapi életébe. Láttuk a fából készült, összezsúfolt emeletes ágyakat, a deportált rabokról készült fényképeket s a félelmet a szemükben. Az egyik barakkban a foglyok tonnányi levágott haja van kiállítva, kislányfonatoktól az őszi tincsekig. Egy másik kupacban a fésűk, szemüvegek és konyhai eszközök százai hevernek. Hasonló a helyzet a cipőkkel, melyek az egyik barakkban faltól falig hevernek egymáson. Ezek között nagyon sok apró gyermekcipőt is láttunk. Megrázó perceket éltünk át, amikor belegondoltunk, hogy ezekben a cipőkben dolgoztatták halálra a rabokat. Láttuk a börtönöket, ahol a rabokat kegyetlenül megbüntették, és a gázkamrákat, ahová a foglyokat „zuhanyozni” vitték, de a rózsákból sosem folyt víz. Birkenauban már csak fabarakkok állnak, ahová sokszor foglyok százait tömörítették be, embertelen körülmények közé. Este szabad programot kaptunk Krakkóban, ám a sok szörnyűség, amit láttunk, rányomta a bélyegét a hangulatunkra.

A harmadik napon egészen más hangulatban érkeztünk vissza a táborba, hiszen ekkor már az életet ünnepeltük. A magyar barakk előtti megemlékezés után megkezdődött a 30. Nemzetközi Élet Menete: több mint ötven nemzet képviselete együtt teszi meg a 3 kilométeres távot Auschwitztól Birkenauig.

Másnap városnézésre indultunk Krakkóba, a programot pedig a budapesti Cipők emlékműnél tett rövid megemlékezéssel zártuk, ahol felléptek diákjaink is: Bruszi Tamara, Csóka Dávid és Nagy Csomor István.

Mindannyiunk nevében kijelenthetem, a kirándulás alatt sok szívszorító élményben volt részünk, de annál is többet tanultunk, és szép emlékekkel gazdagodtunk.

Szalay Krisztina, III. D

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?