Találkoztunk, emlékeztünk

A Hidaskürti Alapiskola nyitott intézmény, de a „régi diákok” ritkán jönnek, ők már nehezebben mozdulnak, megfáradt a test, ám a lélek kíváncsi.

Novemberben széles körű fogadást hirdetett az iskola igazgatósága: jöjjenek, nézzenek körül, emlékezzenek, ismerjék meg a mai iskolát! Nézzék meg a régi dokumentumokat, fényképeket, milyen volt a múlt, és milyen a jelen – a mai iskola.

Sétálgattunk a kordokumentumokkal megrakott asztalok között, időutazás volt ez a múltba, egész az 1870-es évekig. Pozsony vármegye, Hidaskürt: egyosztályú kántortanítói iskola – 1774, később római katolikus népiskola – 1894, középiskola – 1950, nemzeti iskola – 1951, alapiskola – 1953-tól napjainkig. A mai iskolaépület 1969-ben készült el, azóta itt folyik a tanítás. A tegnapok szépen belesimultak a mába, és előrevetítik a holnapot. A jövő ígéretét, a falu magyar kultúrájának fennmaradását, értékeinek megőrzését. Vendégeink nagyon örültek, és velünk együtt lapozgatták a könyvek megfakult lapjait, bennük tele apró gyöngybetűkkel a múlt üzenete: az iskolaszék jegyzőkönyvei 1875-től napjainkig, különféle dokumentumok: kb. 150 év iskolai iratairól lebbent fel pár órára a feledés fátyla. Ritka élmény és néha döbbenetes. Olvasom, hogy Serédi Jusztinián bíbornok, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása kinevezi Hidaskürtre Somogyi Józsefet segélydíjas tanító úrnak 1940-ben. Édesanyámtól tudom, hogy a majdani hercegprímás tanította Deákin az egyosztályos iskola 50 kisdiákját 1934-ben, köztük anyukámat és a testvéreit.

Beszélgetünk az asszonyokkal, ők emlékeznek, mi hallgatjuk. Novák Jolán főleg arról mesélt, hogy az unokái jól érezték magukat az iskolánkban. Cservenka Márta említi, hogy Somogyi József az osztályfőnöke volt, áldott jó ember. Mészáros Jolán legszebb emlékei közt őrzi Šefčík László tanító bácsit, mert az ő irányításéval az akkori lánycsapat egész Prágáig jutott a spartakiád gyakorlatokkal. Molnosi Margit már a gyermekeiről és unokájáról mesélt.

Mindenki díszvendégünkre, a 90 éves Halász Zsuzsa tanító nénire figyel. Okosan, szépen, szeretettel mesélt a régi iskoláról, majd Vörösmartyt szavalt. Végül azzal köszönte meg a meghívást, hogy örül, mert az iskoláról csak jót olvas és jót hall. Legendás kolléganőnket megtapsoltuk.

Sétára indult a vendégkoszorú, meg-megállva a tablók előtt. „Nézd csak, az ott a férjem, 69-ben végzett.” „Jaj, akkoriban de sokat fáztunk, hideg volt nagyon a szénfűtéses iskola, nagykabátban tanultunk.” Az osztályokban: „Jé, fehér a tábla és már filctollal írnak rá! Az ott a plafonon mi?” Interaktív kivetítő. Számítógépes terem, fizika-, kémia- és tornaterem, amelyet most újítottak fel teljesen, extrákkal felszerelve. Az udvaron saját közlekedési pálya, játszótér, biológiai-környezetismereti tanösvény, a tantermek, a napközi stb. Itt minden a gyerekekért van, a tanulók oktatását, nevelését szolgálja.

A mai tantestületnek ugyanaz a célja, ami a régieké volt: tudást átadni, erkölcsi tartást kialakítani, művelt, értelmes embert nevelni. Olyat, aki mindig tudni fogja, hogy ez az iskola és az itteni tanítók indították el a boldogulás útján.

Az idősebbek ugyanis így beszéltek az iskoláról: szeretettel, köszönettel, hálával.

Šťavnicky Márta