Szülőföldünkhöz ragaszkodó világpolgárok vagyunk

VRABEC MÁRIA

Azok jelentőségéről és átörökítéséről szól Hrbácsek-Noszek Magdaléna Regionális tudat az iskolában címmel megjelent könyve. A kötetben összefoglalt tapasztalatairól a szerzővel beszélgettünk.

Regionális kultúrát oktat a nyitrai Konstantin Egyetemen, tehát a téma magától adódott. Az érdeklődés honnan ered?

A szülőfalumból, Nagymácsédról. Évekkel ezelőtt ott tanítottam, s munkaköri feladatként kaptuk kollégáimmal a helytörténet kutatását, tanítását. Megszületett egy helytörténeti publikáció, a Nagymácséd honismerete című segédtankönyv, majd később Nagymácséd helyneveit kutattam. 1997-ben pedig édesapámmal közösen hoztuk létre a faluban a regionális múzeumot. Az inspirációt az adta, hogy a nagymácsédi dombok alatt 48 honfoglalás kori sírt tártak fel, és mint megtudtuk, a leletek a nyitrai régészeti intézetben porosodtak. Sikerült elintéznünk, hogy a galántai múzeum megkapja ezeket az értékes tárgyakat és egy részüket állandó jelleggel a nagymácsédi helytörténeti múzeumnak kölcsönözze. Ez a siker volt az, ami meggyőzött arról, érdemes szülőföldünk értékeit kutatni, azokból meríteni. Ideális lehetőséget nyújt erre például az iskolai művelődési program, melynek keretében a diákok megismerhetik településük hagyományait, történelmét, személyiségeit.

Kérdés, mennyire élnek ezzel a lehetőséggel az iskolák.

Iskolája válogatja. Van, ahol tudatosítják, hogy épp az ilyen tantárgyak adják meg az iskola sajátos arculatát, de még mindig több az olyan tanintézmény, ahol a szülők kérésére inkább „gyakorlatias” tantárgyakat, pl. számítástechnikát oktatnak pluszban. Ezt is megértem, hiszen a regionális nevelés több tantárgy elemeit is magába foglalja a honismerettől kezdve a történelmen, földrajzon és irodalmon át egészen a zenei nevelésig. Ilyen komplex tudásanyag oktatásához nagyon felkészült, sokoldalú pedagógusok kellenek, nem beszélve arról, hogy sokszor maguknak kell összeállítaniuk a tananyagot. Ehhez nincs mindenhol kellő akarat és támogatás, annál nagyobb elismerés illeti meg azokat a lelkes pedagógusokat, akik meg tudták győzni a környezetüket a regionális tudat fejlesztésének fontosságáról.

A nyitrai Konstantin Egyetemen regionális kultúrát, regionális nevelést is tanítanak. Érdeklődők a diákok, van remény arra, hogy gyakorló pedagógusként is folytatják ezt a munkát?

Nagyon nagy az érdeklődés, a diákok itt éreznek rá, milyen öröm az, amikor az ember a szívéhez közel álló témával foglalkozik, egyedi kutatást folytat. Sokan a szakdolgozatukat is ilyen témából írják. Bízom abban, hogy ők lesznek azok a pedagógusok, akik rangot vívnak ki ennek a tantárgynak.

Mit tapasztalt, a gazdag hagyományokkal rendelkező településeken foglalkoznak inkább a regionális tudatépítéssel, vagy ott kutatják a múltat, ahol az még nem ismert annyira?

Akármilyen egy település múltja, a helyi megszállott és lelkes emberektől függ, hogy mennyire van benne a köztudatban. A helyi identitás erősítését szolgálhatja valamilyen természeti vagy földrajzi adottság, egy történelmi esemény, de akár egy legenda is. A lényeg az, hogy ezt az ott élők ismerjék és tudatosan vállalják.

A szlovákiai magyarok a felmérések szerint inkább ragaszkodnak szűkebb régiójukhoz, mint az országhoz. Ez azt is jelenti, hogy a magyar iskolák fokozottan figyelnek a regionális tudat fejlesztésére?

Több szlovák iskolában van ilyen tantárgy, mint magyarban, de ez talán annak is köszönhető, hogy a magyar iskolákban az identitástudat, a gyökerek keresése alapfeltétel, az egyes műveltségterületeken gyakran fordulnak elő regionális elemek vagy erre utalás, s a szakköri foglalkozásoknak is részét képezheti. Külön azonban kevesen helyeznek rá hangsúlyt, pedig számunkra sokkal fontosabb volna megmutatni az összefüggéseket.

A kutatásaiból le lehet vonni olyan következtetéseket, hogy a szlovákiai magyar kisebbségen belül melyik közösségek ragaszkodnak jobban a szülőföldjükhöz?

A zoboralji diákok közt végzett felmérésből kiderült, hogy nagyon ragaszkodnak ehhez a tájhoz. Ez nyilván annak köszönhető, hogy egyre kevesebben vannak, tudatosítják, hogy a közösségük számára életbevágó a megmaradás és az itt maradás. Nagyon erős a regionális tudat Gömörben is, és általában a zárt közösségekben.

A globalizáció, az, hogy ma már az egész világ a hazánk, mennyire befolyásolja a regionális kötődéseket?

A legszűkebb pátriához való kötődést szinte semennyire. Hatalmas a migráció, mindenki szeretne világot látni, de mindenki kötődni akar egy helyhez, ahová visszatérhet. Ez a kötődés a diákoknál és a pedagógusoknál egyformán erős, viszont a tágabb értelemben vett régióhoz – ez lehet az adminisztrációs felosztás vagy történelmi, kulturális régió – a fiatalok nem kötődnek. Szlovákiához nem kötődnek, a szülőhelyük után Európát tartják az otthonuknak. Beigazolódott az, amit a szociológusok régóta mondanak, hogy a mai kor embere egyszerre univerzális és partikuláris, mert komáromi lakosként is ugyanannak az üzlethálózatnak az egyik boltjában vásárolja ugyanazt, mint egy londoni polgár. Kitágult számunkra a világ, de épp ezért figyelemreméltó, hogy a szülőföld vonzereje még mindig nagy. Erre kellene építeni az oktatásban és az asszimiláció fékezésében, mert a helyhez való kötődésből következik a nyelvhez, kultúrához való ragaszkodás is.

Ahol foglalkoznak a helyi jellegzetességekkel, ott ez nem szűkül le túlságosan a népi hagyományokra?

Sokan értelmezik úgy a regionális nevelést, hogy ez kizárólag néprajz, holott ennél sokkal gazdagabb, színesebb világról van szó. Létezik kulturális emlékezet, ami a múlt letisztult értékvilágát, hagyományait, tárgyi emlékeit foglalja magába. És létezik kommunikációs emlékezet, a maximum két-három generációra visszavetett jelen, ami most van alakulóban. Ha meg akarjuk fogni a fiatalokat, akkor mindkét résszel foglalkoznunk kell, mert ők itt és most akarják belakni ezt a teret.

Kisebbségi létünk specifikuma, hogy ha ezt nagyon komolyan vesszük, gyakran szembe kell mennünk a hivatalos történelemoktatással.

Az igazságot ki kell mondani, és erre nagyon jó lehetőség a helyi hiteles források felkutatása. A csúsztatásokkal és féligazságokkal szemben sokkal nagyobb meggyőző erővel bír egy levéltárban talált irat, újságcikk,vagy egy szemtanú visszaemlékezése. Ezt már a pedagógusok is felismerték, a Kincskeresők helytörténeti verseny és a Tudományos Diákkonferencia történelem-néprajz szekciója pont erről szól. Az, hogy a diákok a saját kutatásaik eredményét mutatják be, nemcsak az ismereteiket bővíti, hanem komoly személyiségformáló tényező is lehet. Ezek a fiatalok mindig tudni fogják, hová tartoznak, kik ők, milyen értékekhez kell ragaszkodniuk.