Új ösztöndíjrendszer indul, a mesterszakos diákok is jogosultak lesznek a támogatásra

Tomáš Drucker ösztöndíj

Az oktatási minisztérium új ösztöndíjrendszert indít, azon hallgatók számára, akik nappali tagozaton kezdik meg egyetemi tanulmányaikat 2025 szeptemberétől. Az ösztöndíjak folyósítását 2029 végéig biztosítják.

Az ösztöndíj összege a hazai hallgatók számára évente 4000 euró, míg a tehetséges külföldi hallgatók esetében 5000 euró lehet.

„Bízom benne, hogy a támogatási rendszer segít Szlovákiában tartani a tehetséges diákokat, és vonzóvá teszi az országot inspiráló, fiatal külföldi hallgatók számára is” – mondta Tomáš Drucker oktatási miniszter.

„Az új ösztöndíjrendszer egyik előnye – amelyen röviddel a hivatalba lépésünk után kezdtünk dolgozni –, hogy 

az ösztöndíjak a II. képzési szint hallgatói számára is elérhetők lesznek. 

Ez jelentős változás és újítás az előző, az eddig működő, helyreállítási alapból finanszírozott ösztöndíjrendszerhez képest” – nyilatkozta Róbert Zsembera felsőoktatásért felelős államtitkár.

A minisztérium szorosan együttműködik a szlovák egyetemekkel a projekt megvalósítása során. Az ösztöndíjrendszer célja, hogy mérsékelje a tehetséges diákok kiáramlását, és elősegítse visszatérésüket külföldről. Az ösztöndíjra továbbra is pályázhatnak hátrányos helyzetű tehetséges diákok.

Ezen túlmenően a minisztérium folytatja azoknak a hallgatóknak a támogatását, akik hiányszakmát tanulnak. 

Az ösztöndíj megszerzésének pontos feltételeit és kritériumait a minisztérium a következő év elején mutatja be.

A támogatási program az ösztöndíjak biztosításán kívül egyébként más aktivitásokat is fedez. Az egyik az ún. Alma Mater, amelynek keretében a középiskolások 12 városban találkozhatnak majd leendő egyetemük képviselőivel.

A projekt jóváhagyott keretösszege 38 millió euró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?