Negyedik alkalommal ren- dezték meg a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközép- iskolában és Sportgimná- ziumban az adventikoszorú-készítő versenyt.A 2014-ben hagyományteremtő céllal elindított ünnepváró esemény nagyon népszerű az iskola diákjai közt, időközben szinte háromszorosára nőtt a résztve
Szebbnél szebb adventi koszorúk készültek
Negyedik alkalommal ren- dezték meg a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközép- iskolában és Sportgimná- ziumban az adventikoszorú-készítő versenyt.
A 2014-ben hagyományteremtő céllal elindított ünnepváró esemény nagyon népszerű az iskola diákjai közt, időközben szinte háromszorosára nőtt a résztvevők száma. Míg első alkalommal „csak” 36 tanuló vágott neki a kreatív megmérettetésnek, idén 99-en vállalták ezt az alkotó tevékenységre ösztönző kihívást. Az idei verseny különlegessége az volt, hogy az 53 koszorú több mint felét fiúk készítették. A versenyben minden évfolyam és minden szakirányzat képviseltette magát. A szervezők nagy örömére voltak olyanok, akik az eddig megrendezett összes koszorúkészítő versenyen részt vettek. A zsűri idén három kategória – egyedi, klasszikus, csak természetes anyagokból álló – legjobb koszorúit díjazta.
A klasszikus díszítő megoldásokat választók többnyire karácsonyi gömbökkel, gyöngyökkel, szalagokkal varázsolták a szalmaalapot ünnepivé. A természetes anyagok kedvelőinek koszorúira narancs, fahéj, szegfűszeg mellett pisztácia, toboz, csillagánizs, tölgyfamakk, borostyán is került. Az egyedi kategóriában indulók koszorúdobozzal, tálcára illetve tálba készített pályaművekkel versenyeztek, voltak, akik dísztollakkal, pamutgombolyaggal, szárított virágszirmokkal ékesítették alkotásaikat. Két alkotópáros az általuk tanult szakirányzatot szimbolizáló koszorúval nevezett be a versenybe. A jövendőbeli élelmiszeripari minőségellenőrök gyertyáikat mérőedénybe helyezték, és fahéjjal, színes cukorkákkal töltött kémcsövekkel díszítették a koszorúalapot, míg a sporttagozatosok evezőlapát-, súlyzó- és focikapu-motívumokkal dekorálták alkotásaikat.
A rendkívül nehéz helyzetben lévő zsűri a beígért kategóriánkénti három helyezés mellett még további 13 kreatív ötletmegvalósítást különdíjjal díjazott. A karácsonyi hangulatban telt délelőtt végére a virágkötő szakkör tagjai az iskola adventi koszorúját is elkészítették. Az esemény dallal kezdődött – Baláž Noémi előadásában a Karácsonyi álom hangzott el –, és dallal is zárult, Mórocz Marcela a Szeretet ünnepén című zeneszámmal tolmácsolta az adventi időszak üzenetét: „Sok színes ajándék, mit kaphatunk / Mindennél fontosabb, hogy így együtt vagyunk.” (kl)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.