Számítógépes tananyagfejlesztés

A digitális tananyag-megújító program volt a témája annak a kétnapos szakmai találkozónak, amelyen az ország különböző régióiból közel harminc pedagógus vett részt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége galántai székházában.

„Tavaly május–június folyamán kezdtük a projektet egy felhívással, azoknak a pedagógusok a jelentkezését vártuk, akik legalább középszintű számítástechnikai ismeretekkel rendelkeznek, tankönyvírók voltak, vagy egyéb pályázatokon már megpróbáltak tananyagtartalmakat újítani vagy fejleszteni. Már három éve kísérletezünk, hogy informatikusokat megnyerjünk a tananyagok digitalizálására. Felvettük a kapcsolatot a Sulinet programirodával, Komáromban és több helyen voltak ilyen képzéseink, de most nem kimondottan informatikusokat, hanem különböző szakosokat, magyar-, szlovák-, matematika-, földrajz- és egyéb szakos tanítókat hívtunk meg a rendezvényre” – mondta el Pék László, a pedagógusszövetség elnöke.

A jövő oktatási módszerei

A program számítógépes részének irányítására Tomolya Róbertet, a füleki gimnázium informatikusát kérték fel, és Füleken az ősz folyamán volt egy találkozó, ahol a technikai és fejlesztési dolgokat beszélték meg, a programba bekapcsolódó pedagógusok mikrofonnal, felvevővel ellátott számítógépen keresztül kommunikálhattak egymással. Most Galántán pedig különféle számítógépes programokat, a PowerPointot, a Labodát és a Class Servert használták.

Nagyon sokrétű bemutatót láthattak itt a résztvevők. Volt ott alsó tagozatos tanítónő, aki János Vitézről készített színes bemutatót, úgy hogy a gyerekek a kivetített képek alapján beszélhetnek a műről, elemezhetik a műfajt, a formát, nyelvezetet. Egy másik tanítónő a negyedikes honismeretórára prezentált egy programot, amely Szlovákia földrajzát hivatott bemutatni, de olyan formában, hogy nem a Tátrával meg a Fátrával kezdik a tananyagot, hanem a saját falujuk, a szomszéd községek, a szűkebb régió megismerésével.

Az összegyűlt anyagból CD készül

Pék László azt is elmondta, a továbbiakban terveznek még egy összejövetelt, ahol a projektek kidolgozásához nyújtanak segítséget, majd a nyári egyetemen szeretnék bemutatni a konkrét programot. Az összegyűlt anyagból egy kiadványt és egy CD-t is készítenek majd, amit az iskolákba is szeretnének eljuttatni. „A programokat magyarul írják, magyar nyelven fejlesztik, de a szlovák verziót is elkészítjük, hogy a szlovák kollégákkal is felvehessük a kapcsolatot” – nyilatkozta lapunknak Pék László, az SZMPSZ elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?