Serénykedő nagyszombati egyetemisták

Nagyszombat. Nemrég kezdődött meg a második félév, s az alig 130 magyar diákot számon tartó városban ismét magyar rendezvény zajlott le a napokban.

Nagyszombat. Nemrég kezdődött meg a második félév, s az alig 130 magyar diákot számon tartó városban ismét magyar rendezvény zajlott le a napokban. A szervezőknek most sem lehetett oka panaszra, hiszen nemcsak helybéliek, hanem pozsonyi, nyitrai, sőt még komáromi diákok is kíváncsiak voltak, milyen is lehet a nagyszombati magyarok bulija.

Aki kedveli a jó magyar zenét, szeret táncolni, annak most sem okoztak csalódást a szervezők, hiszen minden adott volt ahhoz, hogy az ember jól érezze magát. Az egyetemisták körében jól ismert M-System együttes pedig játszotta a régi és újabb hazai és külföldi slágereket.

Bárhol vagyunk, akár új helyen, akár a régi megszokott környezetben, bármilyen hatás ér bennünket, mindig akarva-akaratlan levonunk magunkban valamilyen következtetést. Megesik, hogy az adott eseményeket más rendezvényekkel, átélt élményekkel hasonlítjuk össze. Ugyanez történt a múlt hét keddi magyar bulival is, aminél annyira érezhető volt a barátias légkör. Ez főként abból adódik, hogy szinte mindenki ismer mindenkit, ha meg még nem, akkor épp ezért jók az ilyen szerveződések, hogy a szinte maroknyi társaság megismerje egymást, és tudjon a másikról. E kapcsolatok kiépítését szorgalmaznák a kulturális estek, amelyet a magyar diákklub a közeljövőben szeretne programjára tűzni, ahol előadásra, filmvetítésekre invitálnák a szórakozni vágyókat.

Nagyon fontos számukra, mint egyetlen magyar szervezetnek a városban, hogy méltón képviseljék a diákok érdekeit, lehetőségeikhez mérten kielégítsék az adódó igényeket.

Valamint céljuk, hogy szervezetük által a magyar kultúra is beférkőzzön a városba, amely által történelmi emlékeket tudnának maguk, és nem utolsó sorban a szlovákiai magyarok mögött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?