Saint-Exupéry: A kis herceg

Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regényében igazi mesevilág tárul elénk a B612-es kisbolygón. Tulajdonosa, egy rejtélyes kisfiú, aki gyermeki naivitásával, tiszta szívvel indul felfedezni a környező bolygókat, s megpróbálja megérteni a felnőttek világát. Hat bolygón tett látogatása során megtanulja, hogyan nem szabad élni, az élet értelmét pedig a róka árulja el neki. A legnagyobb kincs a szeretet, s az ember mindig felelős a barátjáért, azért, akit „megszelídített”.

Az író elnézést kér a gyerekektől, amiért elsősorban nem nekik, hanem felnőttnek ajánlja a könyvet. Egy felnőttnek, aki ugyanolyan gyerek volt annak idején, mint ők. Mentségként hozza fel, hogy ez a felnőtt a legjobb barátja, és nagy szüksége van vigasztalásra, mivel Franciaországban él, ahol fázik és éhezik.

Az író elmeséli, hogy hat éves korában egyik kedvenc könyvében, mely az őserdőkről szólt, látott egy képet, amint egy óriáskígyó elnyel egy vadállatot. Színes ceruzával ő is készített akkor egy rajzot, ami egy ilyen kígyót ábrázolt egy elefánttal a gyomrában. A kígyó kívülről hasonlított egy kalapra. Megmutatta a felnőtteknek, kíváncsi volt, ők rájönnek-e, mit rejt a kép. Persze mindenki azt hitte, egy kalapot. Amikor a kisfiú elárulja, ő milyen céllal készítette a rajzot, a felnőttek azt javasolják neki, hogy inkább a tanulással foglalkozzon, nem pedig ilyen butaságokkal. Festői pályafutásának ezzel vége szakadt, ezért más mesterséget kellett választania. Megtanult hát repülőgépet vezetni. Azóta berepülte már szinte az egész világot, és rengeteg emberrel találkozott. Gyermekkori rajzát mindezek ellenére megőrizte, és ha valakit értelmesebbnek tartott a többieknél, elővette a rajzot, és megkérdezte az illetőt, hogy szerinte mi van a képen. De a válasz mindig az volt: „ez egy kalap”.

Az író hat évvel ezelőtt egy alkalommal kénytelen volt kényszerleszállást végezni a Szaharában, mert a gépe meghibásodott. Egyedül volt, és ivóvize alig egy hétre volt csak elég. Teljesen egyedül maradt a hatalmas homoktenger közepén. Magányos volt. ĺgy hajtotta álomra a fejét, s nem csoda, hogy igencsak meglepődött, amikor hajnalban arra ébredt, hogy valaki furcsa hangon megszólítja, és azt kéri tőle, hogy rajzoljon neki egy bárányt. Felkapta a fejét és nem akart hinni a szemének, amikor meglátta, hogy egy kicsi emberke áll előtte, olyan gyerekforma, aki egyáltalán nem úgy néz ki, mintha eltévedt volna. ĺgy ismerkedik meg az író a kis herceggel. Elkezdenek beszélgetni, de a kis herceg nem sokat árul el magáról. Csak azt hajtogatja, milyen jó is lesz neki az új báránykájával az ő pici bolygóján, ahonnan jött. Amikor az író rajzolni akar a báránykának egy karót és egy kötelet is, hogy ki tudja őt kötözni, nehogy elkóboroljon, a kis herceg azonnal visszautasítja. Szomorúsággal a hangjában mondja el, hogy nem akkora az a bolygó, hogy ott bárki el tudjon kóborolni. Kiderül, hogy a bolygó, ahol a kis herceg él, alig nagyobb egy háznál, és a csillagászok is csak egyetlen egyszer észlelték, 1909-ben. A kis herceg mostanáig nagyon magányosan élt a bolygóján, s minden vágya egy barát volt. Most már van barátja, akit magával vihet. A kisbárány.

Az író egyre idegesebb, amiért nem halad a gép javításával. A kis herceget viszont csak egy dolog izgatja. Az, hogy a bárányok megeszik-e a virágokat. Az író igennel válaszol. „Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant.” De ha a bárány megeszi, az számára olyan, mintha egy csillag kialudna. Megharagszik az íróra, amiért úgy beszélt vele, mint egy felnőtt és zokogásban tör ki. Ahogy leszáll az éjszaka, az író nem győzi vigasztalni és ringatni pici barátját. Megígéri, hogy rajzol a báránynak egy szájkosarat, hogy ne tudja megenni a rózsáját, a virágnak pedig egy vértet.

Amikor eljött a bolygóról, kitisztította a vulkánjait és kigyomlálta a majomkenyérfákat. Végezetül el akart köszönni a rózsától. A kis herceg elindul, hogy sorra látogassa a bolygókat, egyrészt hogy foglakozást keressen és művelődhessen is. Az első bolygón egy király lakik. A király bolygója után a hiú bolygóját látogatja meg, majd következik az iszákos és az üzletember bolygója. Az üzletember folyton csak számol, és azt hajtogatja, hogy ő csak komoly dolgokkal foglalkozik, nincs ideje semmi haszontalanra. A geográfus bolygója tízszer nagyobb volt az eddigieknél. A geográfus megkéri őt, hogy meséljen a bolygójáról, hogy azt is feljegyezhesse. De csak azt írja fel, ami maradandó. A kis herceg a Föld nevű bolygó felé veszi az irányt. A bolygó elkápráztatja. Az első lény, akivel találkozik, a Kígyó. A Kígyó felajánlja neki, hogy ha egyszer visszavágyik, ő szívesen segít neki a hazatérésben. Ahhoz viszont meg kell marnia (s bár ezt így nem mondja ki, de mindketten értik, miről van szó). A kis herceg földi életének talán legfontosabb időszaka a rókával töltött idő. A róka megérteti vele, hogy mi a barátság. Például, hogy lehet ezer meg ezer ugyanolyan rózsa, mint az övé, mégsem hasonlíthatnak a sajátjára, mert nem fontosak a számára. Valaki azért lesz fontos a számunkra, mert időt vesztegetünk rá. Amíg nem ismersz meg és nem szelídítesz meg valakit, addig éppen olyan, mint a többi száz meg száz másik társa. De ha a barátoddá teszed, akkor már ő lesz az egyetlen. Most már a róka is a kis herceg barátja, mert megszelídítette. S megtanította a legfontosabb dologra: az igazán fontos dolgokat csak a szívünkkel látjuk, úgy, ahogy a szemünkkel képtelenek vagyunk rá. Az írónak közben sikerült megjavítani a gépét. A kis hercegnek vissza kell mennie a virágjához, akiért felelős. Az író mindenáron el akarja kísérni, vele akar lenni, de a kis herceg ellenkezik. Tudja, hogy fájni fog az írónak a látvány. Mert olyan lesz, mintha meghalna. Ezt a testet ugyanis nem viheti magával. Amikor este útra kél, az író mégis vele tart. Kézen fogva mennek a kúthoz. Majd pár lépéssel a cél előtt a kis herceg elengedi az író kezét és egyedül megy tovább. Egy sárga villanás látszik csupán a bokájánál, ő pedig csendben tűri, majd szelíden eldől.