Rózsaszín pulcsis lázadás

„Jegyezd meg, míg a föld kerek, mindig lesznek rockerek” – figyelmeztet minket úton-útfélen, iskolapadokra írva, körtéri fák törzsébe és megállók padjaiba vésve ez a felirat. Valóban, egyre több olyan egyént látunk az utcákon, akiknek fekete nadrágból, bakancsból, fekete pulóverból, szegecses bőrövből és egyéb jól ismert kiegészítőkből álló ruházata egyértelműen jelzi, hogy az illető a rockzene rajongója vagy művelője. Hosszú évek során a rocknak új válfajai alakultak ki, amely azt eredményezte, hogy kedvelői közellenségekből csupán a zenei stílusok megosztotta ifjúság egy csoportjává avanzsáltak. A kezdeti negatív sztereotípiákat szülő kemény rock és metál ma is igen népszerű, és mondanivalójából sem adott alább, a lírai rockkal és egyebekkel kiegészülve azonban már egészen fogyasztható kultúrcikké nőtte ki magát. Mai híveinek magas IQ-átlaga pedig egyre csak megerősíti azt, hogy aki még mindig káros elemeknek titulálja a rockereket, azt valószínűleg még a régi előítéletek fűtik. A mai rockerek tehát minden feketeség és nyakban hordott halálfej ellenére sem veszélyesebbek a reppereknél vagy diszkósoknál.

Nem rock azonban a rock anélkül, hogy rajongóinak ne lenne legalább egy aggodalmat keltő csoportja. Ma ez a szerep véleményem szerint azoké a pubertáskoruk hajnalán lévő, elsősorban nőnemű egyedeké, akiket csak látens rockereknek nevezek. Külsőleg szinte lehetetlen megkülönböztetni őket kortársaiktól; ruházatuk a hasonló karú kislányok sztereotip, virágos farmerból, rózsaszín pulcsiból és sportcipőből álló öltözéke, később erős diszkós felhanggal. Csak egymás közti párbeszédeikből esetleg az azokban említett kedvenc zeneszámaikból elcsípett részletek, illetve egy velük folytatott esetleges személyes diskurzus döbbentheti rá a gyanútlan szemlélőt arra, hogy igazából a hatvanas-hetvenes évek drogos-nihilista társadalmi vadhajtásainak szellemi örököseivel áll szemben. A figyelmesebbeknek persze szemet szúrhat egy-két olyan használati tárgyuk (tolltartó stb.), amelyen gyönyörű kontrasztként ma sátánistának számító rockegyüttesek nevei, illetve a Sátánt jelképező háromjegyű szám látható – színes, vidám öntapadós betűkkel kirakva vagy színes zselés tollal, gyöngybetűkkel kiírva.

Ezeket a fiatalokat tartom a rock egyetlen veszélyeztetett rajongói csoportjának. A szülők jelentős része már a gyermeke új ideáljainak számító „tanok” említésétől is viszolyog, így oda már végképp nem jutnak el, hogy elmagyarázzák neki azok veszélyességét, helytelenségét. Nem veszik észre, hogy a zenehallgatás többet jelent a gyermekük számára, mint egyszerű időtöltést. A problémára pedig egyértelműen az jelenti a megoldást, ha a szülők mindennap szakítanak arra időt, hogy elbeszélgessenek a gyermekeikkel. A szigorú tiltás pedig semmire nem jelent megoldást, a jó érvelés viszont annál több mindenre. A szülőnek és a pedagógusnak nemcsak ismernie, de pozitív hozzáállással megértenie is kell a kamaszkori lázadót.