Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

A soproni születésű Rakovszky Zsuzsa neve főként költőként és műfordítóként cseng ismerten a magyar irodalmi köztudatban. Angol és amerikai irodalmat fordít, válogatott verseit angolul is kiadták, idén azonban regénnyel lepte meg olvasóközönségét, amely azonnal nagy megtiszteltetésben részesült: A kígyó árnyéka című kötet kapta idén a Magyarország Európában Alapítvány Magyar Irodalmi Díját, amit az írónő Göncz Árpádtól vehetett át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A kötet alcíme „Orsolya Uhlmann titkot rejteget” is lehetne, mivel a regény 17. századbeli hősnője rejtélyekbe burkoltan éli életét. Azonban nem csupán egy női lélek rezdüléseit ismerhetjük meg, hanem történelmi korrajzzal is szolgál az írónő: betekintést nyerhetünk a lutheristák és a pápisták szüntelen ellenségeskedésébe és acsarkodásába, Bocskai fosztogató hadainak garázdálkodásába, titkos tudós társaság és szekta kialakulásáról, a pestis hullámszerű terjedéséről értesülhetünk pompás nyelvezet közvetítésével az álmodozó, szolgálók babonáival táplált, szótlan és visszafogott Orsolya nézőpontján keresztül.

A történet elbeszélőmódja magával ragadó, a stílus virtuális, az írónő részletesen és képvirágok segítségével mutatja be a külső és belső történéseket. Oly mélységekben átgondolt és véghezvitt, csodásan megírt terjedelmes mű született, amely párját ritkítja a kortárs magyar szépirodalomban.

Orsolya szorgos patikus apjával, hűvös anyjával és szolgálólányukkal éli álmokkal terhes életét Lőcsén, ám egy napon a pestis elragadja édesanyját. Az özvegy apa, akinek nem sikerül valószínűleg nem vér szerinti lányában testi vágyainak csillapítójára lelni, nősülésre adja a fejét. A menyasszony szintén egy Orsolya névre hallgató, szinte a lányával egyidős menyecske. Az apa, apai féltésből-e, nem adja azonban lányát kérőjének, így hát az kénytelen az idegenné vált szülőházában elviselni a mostoha és az új szolgálólány utasításait. Orsi menekülési vágyától űzötten meggondolatlanul hagyja magát elcsábítani egy külhont járt ismerőstől, és teherbe esik. A születendő gyerekről környezete úgy hiszi, a Bocskai csapatában szolgáló egyik tatár harcos erőszakos tettének gyümölcse. A mostohaanya egy húshagyókeddi tomboló sokadalomban elveszti gyermekét, majd az őrület jelei lesznek rajta láthatóak, és rablótámadásban életét veszti, miközben a család Ödenburgba tart, hogy az apa átvegye elhunyt öccse patikáját. Hogy a fattyú gyermeket megkíméljék a szégyentől, az apa és a lánya házastársaknak színlelve magukat, új otthonukban új életet kezdenek.

Stílusától megfosztva, tömören ennyit foglal magába a kötet egyharmada. A lírai, ám történetekben hemzsegő elbeszélés ezer színében pompázik, kacskaringózik, sűrű levélkoronát alkotva. Érezhetőek a korabeli tűzvészek lángcsóvái és gerendaropogása: „a tűz, mint valami hatalmas, csontok és szilárd körvonalak nélküli, alakját szüntelenül változtató vadállat, táplálékát előbb körbefolyta, mintegy fölvette annak alakját, mielőtt emészteni s önmagába olvasztani elkezdte volna.” Az írónő részletekbe menően bemutatja szövetek és lakberendezések, a gyógynövények történetbe font tárházát, mesterien ecseteli a senkit nem kímélő fosztogatásokat, a katonák elvetemedettségét, a vallási buzgóságot és a csecsemőhaladóságot, a mindennapi apró történéseket – mígnem a hömpölygő mondatok szerves egységgé sűrűsödnek.

Valójában egy öreg hölgy visszaemlékezéseit tartjuk a kezünkben, aki főként kamasz- és asszonykora bemutatására helyezi a hangsúlyt. Néha kiszól az olvasóhoz: alább bővebben szólok eme eseményről, kalauzolja őt, kézen fogva vezeti Orsolya lelkén, Lőcsén és Ödenburgon, majd Günsön keresztül. Szavai tűz-, fény- és tapasztalaittasak: szerteágazó hasonlatok, fénylő, ragyogó metaforák tündökölnek a lapokon. Szikrázó történetté vált költeményt olvashat az érdeklődő szem. Orsolya harmóniamentes élete feloldódik a stílus gyönyörűségében. A központi téma mindvégig a világ elől menekülő leány képzelete, álmai, babonái, élményei, hangulatai – történelmi keretbe ágyazva, eleven, lüktető, sosem lanyhuló szöveggé formálva.

(Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka, Magvető Kiadó, 2003)