Rágódjunk egy kicsit!

Rohanás, stressz, két hamburger, aztán vissza a suliba. Sokan megfosztják magukat a kulináris élvezetektől, pedig higgyük el, néha megéri egy kicsit lassítani. Ha másért nem, már csak egészségünk miatt is! Egyél változatosan, fogyassz sok gyümölcsöt, szeresd országod ételeit, és ami a legfőbb: táplálkozz normális ütemben! ĺgy foglalhatóak össze az 1986-ban indult Slow Food mozgalom „gasztrodirektívái”. Azóta az olasz kezdeményezés világméretűvé nőtte ki magát, bár hazánkban még mindig nincsenek „hű követőik”.

Az elképzelés biztosan sok mindenkinek ínyére lenne nálunk is. Nemcsak az étel minőségére (érts: kockák, porok, zacskós kaják mellőzése), hanem az étkezés körülményeire is odafigyelnek: gyertyafény, halk zene alapkövetelmény. Nem hiába, az olaszok mindig is tudták, hogyan kell élni!

„Világszerte ugyanaz az íz” – ez a gyorséttermi rendszer alapköve, bár Richard és Maurice McDonald 1948-ban még biztosan nem gondolt „világétkeztetésre”. Ők voltak az elsők, akik alkalmazkodtak a rohanó emberekhez, eldobható poharakkal, kevesebb fajta étellel, gyorsabb kiszolgálással próbálkoztak. Lehet, hogy bejött az elképzelés?

Táplálkozási szakértők szerint a gyorséttermekben található ételek nem feltétlenül egészségtelenek. Salátákat például sok gyerek itt lát először, a gyorséttermek pedig rendszeresen együttműködnek szakértőkkel. Nagyon nagy probléma viszont, hogy rohamtempóban esszük meg a napi betevőt, így gyomrod csak kemény harcok árán képes megemészteni a lenyelt falatokat.

Morgan Spurlock rendező megpróbálta bebizonyítani, hogy milyen rombolásra képes a gyorsétterem. Szív és keringési problémák, valamint 20 kiló plusz - ez a mérlege egy hónapnyi kizárólag gyorséttermi falatozásnak. Spurlock dokumentumfilmet készített a kísérletről (Super Size Me című film), mely ugyan sokkolta az amerikaiakat, de a hambitól azért nem vette el a kedvüket. (i, he)