PRESStige egyetemistáknak

A hét elején jelent meg az egyetemi központú, igényes kultúrát és szórakozást nyújtó havilap, a PRESStige. Az új év nagy változásokat hozott: a vizsgaidőszak „pihenője” alatt kidolgozták a lap szlovák nyel?vű változatát is, ami hivatalosan a magyar verzió mellékleteként jelenik meg, ám attól különállóan.

A hét elején jelent meg az egyetemi központú, igényes kultúrát és szórakozást nyújtó havilap, a PRESStige. Az új év nagy változásokat hozott: a vizsgaidőszak „pihenője” alatt kidolgozták a lap szlovák nyel?vű változatát is, ami hivatalosan a magyar verzió mellékleteként jelenik meg, ám attól különállóan.

A PRESStige azért indult, hogy egy űrt kitöltve újfajta lehetőséget nyújtson főleg a fiatal értelmiségieknek, és az irodalom, a társadalomtudományok, a művésze?tek, a politika, a filozófia kulisszái mögé egyszerre nyújthasson bepillantást. Ezen felül szabad fórumként is működik, bárki véleményét, meglátásait, vagy alkotásait szívesen várja a szerkesztőség.

A márciusi szám tartalmából: egyetemi hírek (UKF, SPU, SelyeUni), új rendelet a tandíjakról, a készülő sajtótörvény prognózisai (lapunknak nyilatkozott Šťefan Hríb, a .týždeň, valamint Molnár Norbert, az Új Szó főszerkesztője), szakmai értékű cikkek a játék filozófiájáról, könyvrecenziók, szín??ház, festészet, értekezés az emo-kultúráról, a bel- és külpolitikai történések elemzése politológus szerzők által, kis egyházak bemutatója, jegyzet és rejtvény.

A PRESStige H. Nagy Péter egyetemi tanár, kritikus, publicista védnöksége alatt működik. A lap megtalálható az alábbi városokban: Pozsony, Dunaszerdahely, Galánta, Komárom, Nyit?ra. Ezen belül fellelhető könyvesüzletekben, (irodalmi) kávéházakban, a Komáromi Jókai Színházban, könyvtárakban, galériákban stb. Március második felében az újság honlapja is frissül, ám a cím nem változik: www.presstige.sk. (bokos)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?