Meghívásunkra ismét a galántai Kodály Zoltán gimnáziumba látogatott iskolánk volt diákja, Moravský László, aki a Comenius Egyetem M-F-INF karán jelenleg doktoranduszi képzésen vesz részt. Laci már tavaly is tartott előadást a plazmáról a harmadikosok és a fizikából érettségiző negyedikesek részére.
Plazma a gyógyászatban
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13862303607003_12.jpg.jpg?itok=XINwrhfa)
Meghívásunkra ismét a galántai Kodály Zoltán gimnáziumba látogatott iskolánk volt diákja, Moravský László, aki a Comenius Egyetem M-F-INF karán jelenleg doktoranduszi képzésen vesz részt. Laci már tavaly is tartott előadást a plazmáról a harmadikosok és a fizikából érettségiző negyedikesek részére. Előadásával felkeltette diákjaink érdeklődését a szak iránt, úgyhogy ismét akadt érettségiző tanuló, aki érzett magában annyi bátorságot, hogy vállalja ezt a szép, de nehéz tantárgyat. Kíváncsiak voltunk arra is, egy év alatt sikerült-e új dolgot felfedezni a plazma hasznosításában, volt-e lehetőség új technológia kidolgozására, új ismeretek szerzésére.
Az előadó a fizika felosztásával kezdte. Pár mondattal jellemezte, összefoglalta a fizika szakterületeit, majd rátért a plazmafizika részletesebb ismertetésére. Érdekes ismereteket tudhattunk meg a sarki fényről, a Napról, a világűrről, a villámlásról, de a plazma laboratóriumi előállításáról is. Az egyes gázkisülési fajták széles körű alkalmazása újdonság volt számunkra. Megtudtuk, hogyan alkalmazzák őket a felületek megdolgozásánál, a csomagolások során (hogyan kötnek meg a molekulák, miért nem kopik le a festék…), illetve a magvak csíráztatásának elősegítésében. Felhasználják továbbá világításra, hegesztésre, a plazmatévében és füstérzékelésre. A koronakisülést levegőtisztításra, valamint a xeroxban a fénymásoláskor használják, a szikrakisülést fémek vágásánál alkalmazzák. Laci bemutatta a plazmatoll-, vagyis a Plazma Jet felépítését, működését. Megtudtuk, hogy az orvostudomány mely szakterületein alkalmazzák: pl. véralvadásra, fogak ápolására, a bőrgyógyászatban (égési sebek, nyílt sebek, gombás megbetegedések kezelésére, orvosi segédeszközök fertőtlenítésére). Tudtátok, hogy léteznek patogén élesztőgombák? És hogy milyen veszélyesek az implantátumok? Mert beültetésük során ezek a gombák okozzák a fertőzések 60 százalékát.
Az előadás további részében Laci felsorolt néhány gyógyítási módszert, és bemutatta azok eredményeit. Láthattuk például, hogy az egyes kísérletek során az élő és elpusztult sejtek más-más színűre festik az oldatot. Végezetül Laci ismertette azokat a helyszíneket is, ahol nemzetközi értekezleteken (Prága, Balatonalmádi) sor került az eredmények bemutatására, az egyes kutatócsoportok közötti tapasztalatcserére. Tanulóink nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást. A plazmatechnológia egyre szélesebb körű gyakorlati alkalmazása nagy lépés az emberiség számára. Az eredmények önmagukért beszélnek. Nagyon örülünk, hogy volt tanítványunk, Moravský Laci is részese ezen kutatásoknak.
Kaprinay Emika
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.