Komáromban 17. alkalommal rendezte meg a Gábriel Polgári Társulás a magyar istenes versek és prózai alkotások felvonultatását.
Pislákoló mécses selyés sikerekkel
Komáromban 17. alkalommal rendezte meg a Gábriel Polgári Társulás a magyar istenes versek és prózai alkotások felvonultatását. A társulás küldetésének tartja, hogy közelebb hozza a mai fiatal generációhoz a magyar kultúrát, a keresztény gyökereket.
A Pislákoló mécses vers- és prózamondó verseny idén november 11-én volt, a Marianum Iskolaközpontban. Nevezni hazai és az egyetemes magyarság pap költőinek verseivel, a magyar és a világirodalom istenes verseivel, prózáival, továbbá pozitív emberi értékeket hordozó művekkel lehetett. A komáromi Selye János Gimnáziumot a nyolcosztályos és a négyéves tagozat diákjai képviselték. Vers és próza egyaránt elhangzott a komáromi döntőben. Az eredményhirdetés a Selye János Gimnázium dísztermében folyt, az ünnepi pillanatok Korpás Éva népdalénekes műsorával voltak összekötve. A „kicsik” közül Bangha Roland kvartós diákunk 2. helyezést ért el, a négyéves tagozat versmondói közül a győztes Králik Máté második évfolyamos diákunk lett. Jankulár Tamás szintén a dobogó legmagasabb fokán végzett, a prózamondók közül Rancsó Sarolta 3. helyezett lett. A szalagavató előtti lázas készülődés ellenére Balla Dávid a IV. évfolyam képviseletében 2. helyezést ért el. Különdíjjal is gazdagodott iskolánk Oros Boglárka Sára (II. A) révén, aki bár helyezést nem ért el, a zsűri elismerését kivívta komoly előadásmódjával. A felkészítő tanárok: Spátay Adriana, Danczi Annamária, Farkas Adrianna, Mézes Zsuzsanna, Králik Zsuzsa.
Ez a verseny, maga a komáromi döntő is, az irodalom olyan szeletének a felvonultatása, ami gyakran a peremre szorul, még akkor is, ha a kereszténység, a hit megélése valamilyen formában a mindennapjaink része.
Gratulálunk diákjainknak!
Dr. Farkas Adrianna
magyartanár
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.