Nem kell mindent érteni?

Ezek közé tartozik az a kijelentés, amit véleményem szerint nem egy pedagógus elsütött már, miszerint: „Nem kell ahhoz mindent érteni, hogy megtanuld az anyagot, fiacskám!“.

Mondja pedig ezt a tanár olyankor, amikor a szerencsétlen tanuló, hűen nevéhez, tanulni szeretne, de erre képtelen, mivel a könyvben és a füzetben található mondatok fejében nem állnak össze kerek tudományos egésszé (s ez a legtöbb tankönyv közérthető stílusát ismerve nem is annyira meglepő). A tanulni próbáló ilyen esetben természetesen tanárjától várja a segítséget, aki vagy megvilágosítja elméjét (ezúton is tisztelet az ilyen pedagógusoknak, s elnézést, hogy ehelyütt most az ő érdemeiket nem méltatom jobban), vagy a fent már hallott mondattal lerázza az információra éhes nebulót. Hogy mindent lehetőséget megemlítsek, olyasmi is előfordulhat, hogy a tanár szívvel-lélekkel próbálja a gyermekkel megértetni a fotoszintézis folyamatát, de mindhiába. A gyermek még a harmadszor elmondott, lerajzolt, felvázolt magyarázat után is bamba képpel bámul a semmibe, nos ilyen esetben is folyamodhatnak a tanerők a fent idézett mondathoz, de ebben az esetben legyünk elnézőbbek, mert azért a tanárnak is vannak idegei, melyek elpattanhatnak, s türelme, mely véges. Ilyenkor természetesen a tanár feltételezi, hogy az érintett tanuló nem fog a fotoszintézissel foglalkozni a későbbiekben, de azért a felmérőre igazán bemagolhatja annak bonyolult folyamatát.

A MAGOLÁS

nem valami szívderítő tevékenység, de ha a diáknak halvány lila gőze sincs a tananyag lényegéről, akkor csak ez az egy módszere marad, ha jó jegyet akar kapni. Ha van valami homályos fogalma a könyvben és az órán tárgyaltakról, akkor nem ajánlatos magolni, mert a tanultak könnyen kiszállhatnak az oly sok más jellegű információra áhítozó fejből. (Ennek némileg ellentmond, hogy máig emlékszem a gimnázium harmadik évfolyamának első fizikaórájára, s annak anyagának első mondatára: „Vegyünk egy patkó alakú mágnest!“, viszont az is igaz, hogy sejtelmem sincs róla, mit is kellene a továbbiakban a patkó alakú mágnessel csinálni. Mindenesetre, ha valahol látok eladó patkó alakú mágnest, akkor meg fogom venni, hogy eleget tegyek a felszólításnak.)

Tehát, hogy visszatérjek az eredeti témához, a tanárok őszintén remélik, hogy tanítványuk a jövőben soha nem fog már a kényes kérdéskörrel találkozni, nem lesz szüksége a bemagolt, de fel nem fogott ismeretekre, s úgy hiszik, ez igazolja cselekedetük helyességét. Bizonyos mértékben ez így is van, a való világban

NEM LEHET SENKI MAXIMALISTA,

néha be kell érni félmegoldásokkal, na és az is belátható, hogy tényleg vannak reménytelen esetek.

Csakhogy. Az alap-, de főleg a középiskolák falai között olyasmit is oktatnak, mely területekkel az emberek nagyrésze többé nem találkozik, ám a fent említett mondatot nemcsak ezen intézmények falai közt hallhatjuk. Felsőfokon is. Az egyetemeken, főiskolákon, amelyek elvileg arra hivatottak, hogy felkészítsék a hallgatókat jövendő foglalkozásukra, következésképpen csupa hasznos és a jövőben nélkülözhetetlen információt adnak át nekik. (Hogy ez valóban így van-e, most nem részletezném, de így kellene lennie.) Ha pedig ezek az ismeretek tényleg fontosak, s nem csak egy témazáró dolgozat alkalmával hasznosíthatóak, akkor nem ártana, ha a diákok elméjében nem káosz, hanem többé-kevésbé áttekinthető rend uralkodna. Mert igaz, mindent meg lehet tanulni. A telefonkönyvet is, a névnapokat is, még a kínai szöveget is (ha fonetikusan van leírva). Úgy is lehet tanulni, hogy nem is sejtjük, mit magolunk. Lehet, csak nem érdemes.