Nem idomítani, nevelni kell

A verés, ütés, rúgás fájdalmas, fizikai értelemben is, de ennél nehezebb elviselni a lelki fájdalmat. Ez utóbbi abból ered, hogy éppen a szülő bántja a gyereket, az, akinek mindentől meg kellene őt óvnia, az édesapja vagy édesanyja hozza félelemkeltő, bizonytalan helyzetbe, azok, akiknek a belső biztonságérzetet kellene megadniuk neki. Alapjaiban rendül meg a gyermek világa ilyenkor, és magára marad, hiszen kihez is fordulhatna fájdalmával.

A fizikai ráhatás az első néhány alkalommal igen hatékony lehet, látványos eredményt hozhat, hiszen olyan intenzív élmény, hogy azonnali engedelmeskedésre készteti a gyereket. Ez csalóka, hiszen a változás hátterében nem az áll, hogy a gyerek megértette és elfogadta a szülő kérését, hanem csupán el akar kerülni egy fájdalmas eseményt, nem válik belsővé a szabály, csupán idomításszerűen rátanul, mit szabad és mit nem. Ezekben az esetekben gyakori, hogy amikor a szülő nincs jelen, nem látja, a gyerek megteszi a tiltott dolgokat. Sőt, előfordul, tehetetlenségében sokkal tovább megy, sokkal nagyobb bajt csinál csak azért, hogy kipróbálja, mi az, amit ilyen erővel tiltanak neki. Ilyenkor azok az elfojtott indulatok is erre hajtják őt, amelyeket a verés kelt a gyerekben.

A bántalmazott gyerekek nagyon gyakran agresszívek, verekedősek, másokon vezetik le a szülőktől kapott negatív érzéseket. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor a szülői viselkedés mintaként is szolgál, a gyerek látja, hogy milyen hatékony eszköz a fizikai ráhatás, ezért ő is alkalmazza, s mivel eléri a várt eredményt, a viselkedés állandósul nála.

Más gyerekek nem agresszióban engedik ki a bántalmazásból származó rossz érzéseket, hanem bezárulnak, magukba fordulnak, fejlődésük leáll, vagy akár vissza is fejlődhetnek. Már ebből is látható, hogy a negatív erők ilyenkor önmaga ellen fordulnak, magát a gyereket károsítják.

A fiatalkorúként elkövetett öngyilkosságok esetében az előtörténetben igen nagy százalékban szerepel, hogy a szülők verték őket kisebb korukban. A fizikai bántalmazás olyan erőteljes hatás, amely arra készteti a gyereket, hogy ennek elkerülésére koncentráljon. Ez azt eredményezi, hogy szép szóval, érvekkel, kéréssel nemigen lehet hatni a veréssel nevelt gyerekekre – ők egészen addig mennek el, amíg a verésig el nem jutnak. Fontos, hogy akiben megszületik az elhatározás, hogy a fizikai elemet kiiktatja a nevelési módszerek közül, az ezzel tisztában legyen, és felkészüljön a kezdeti tombolásra, amely a megnyugvást, a normális helyzet kialakulását megelőzi. Fontos különbséget tenni a verés, bántalmazás, illetve a szülő tehetetlenségéből fakadó, egyszer-egyszer előforduló kézre, popsira csapás között.

Nem kell megrémülni, hogyha előfordul ilyesmi, ezzel nem kárhoztatjuk gyermekünket a fent leírt sorsok egyikére sem – de fontos, hogy vigyázzunk, a testi erő semmiképp se váljon nevelési eszközzé, szokássá. Nagyon fontos, hogy megbeszéljük a gyermekünkkel, miért történt, mit kértünk tőle, és mit tett másképp, tisztázzuk, mit várunk el, de azt is, hogy a verés, ütés nem helyes, és részünkről sem volt az. Merjünk bátran bocsánatot kérni, ettől nem csökken szülői tekintélyünk, éppen ellenkezőleg! Minden ilyen eset után oldjuk fel az esetleges rossz érzéseket, és fejezzük ki a szeretetünket, hadd érezze csemeténk, hogy biztonságban van, és sem ő, sem mi nem vagyunk rosszak, nem tört meg kapcsolat! (o-o)

Tehetetlen és megalázott lesz

Több pszichológiai kísérlet bizonyította, hogy az agresszió, amelyet a gyerek elszenved a szülőtől, számos negatív hatást fejt ki: a gyerek tehetetlennek és megalázottnak érzi magát, dühös, bosszúvágyó, feszült, frusztrált, ösztönéből visszaütne, de félelemből, illetve a szülő iránti tiszteletből nem teszi. Ezek az érzések elfojtódnak benne, nem illannak el, hanem a megfelelő pillanatra várnak.