Nem hordja a szemüveget

A kislányom kicsi kora óta nem lát jól. A szemorvos szemüvegettt írt fel neki, de nagyon szégyelli. Hiába vettem neki divatos, drága keretet, nem tudja elfogadni, hogy viselnie kell.

A kislányom kicsi kora óta nem lát jól. A szemorvos szemüvegettt írt fel neki, de nagyon szégyelli. Hiába vettem neki divatos, drága keretet, nem tudja elfogadni, hogy viselnie kell. Hogyan fogadtassam el vele?

Jelige: Szemüveg

Kösse be a lánya szemét kendővel, és adjon neki valamilyen feladatot, hogy hozza ide az újságot, vagy valami hasonlót. Tapasztalja meg, milyen is az, amikor valóban nem lát az ember, mennyire fontos szerv a szem. Ha nagy üggyel-bajjal meg is találná az újságot bekötött szemmel, elolvasni már nem tudná. Aki nem lát, annak sokkal nehezebb az élete, több nehézséggel kell megküzdenie, több veszélynek van kitéve. Hagyjon rá időt, hogy beleélhesse magát ebbe a helyzetbe, átérezze súlyos mivoltát.

Ha kellőképpen beleélte magát ebbe a helyzetbe, akkor beszélgessen el vele, hogy kinek árt azzal, ha nem hordja a szemüveget: azoknak, akik megjegyzést tesznek rá e miatt, vagy saját jövőjét teszi kockára. Gondoljon csak bele, hogy megéri-e? Vajon majd eljönnek neki naponta segíteni, fogják őt kísérgetni az úton, hogy át tudjon menni a másik oldalra, vagy észre sem veszik majd, hogy valamilyen nehézséggel küzd? Nem éri meg ilyenek miatt rontani a szeme világát.

Gyűjtsön össze képeket híres emberekről, akik szemüveget viselnek, majd beszélgessenek el arról, hogy mit gondol, ők vajon örültek annak, amikor megtudták, hogy ezen túl szemüveget kell viselniük? Vajon hogy fogadták ezt a hírt? Plafonig ugráltak örömükben, vagy elsírták magukat, hogy ekkora sérelem érte őket? Szerinte mégis mi lehetett az, ami arra ösztökélte őket, hogy minden kellemetlen élmény ellenére állandó viselővé váljanak? Mit gondol, vajon ezek a híres emberek kinevetnék őt, hogy szemüveget kell viselnie? Vagy esetleg kigúnyolnák? Ha úgy gondolja, hogy nem, akkor miért nem? Nincs elég tapasztalatuk, nem tudják mi a szép? Vajon mivel tudnák bátorítani a hozzá hasonló gyerekeket? Ha egyszeriben itt teremnének, mit mondanának neki? Milyen biztató szavak esnének neki most jól? Nekik vajon elhinné, hogy tényleg viselnie kell a szemüveget?

Ha a gyerek már elfogadja a tényt, hogy viselnie kell a szemüveget, s rá is áll a dologra, meg kell próbálni kipuhatolózni, hogy milyen negatív élményei vannak a szemüvegének köszönhetően. Vannak-e olyan osztálytársai, barátai, akik negatív jelzővel illették e miatt, megsértették, esetleg kinevették. Mit élt át akkor, amikor ezeket meghallotta, milyen érzelmek dúltak benne akkor? Esetleg olyan nem történt-e meg, hogy valaki viccnek szánva tett valamilyen megjegyzést a szemüvegére, s ő ezt halálos sértésnek vette? Mit gondol arról, hogy mennyire, milyen mértékben lehet viccelődni mások problémájával, bajával, betegségével? Ha visszagondol saját múltjára, ő eddig még soha senkit nem sértett meg? Úgy gondolja, hogy ő viselkedésével, grimaszaival, nemtörődömségével még soha senkit nem bántott meg? Volt úgy, hogy tudatosan megbántott valakit? S mit gondol, más nem érthette félre soha az ő viselkedését? Úgy gondolja, hogy az ő viselkedése mindig mindenki számára tisztán olvasható, s a gyanú árnyéka sem merülhet fel, hogy ő valaha is valakit megsértett?

Nagyon fontos, hogy az őt ért sérelmeket feldolgozhassa, helyükre tegye. Próbálja megérteni mások indítékait, néha a jó szándékot egy-egy megjegyzés mögött. Ne kezelje úgy az egész világot, hogy neki mindenki ellensége, s mások csak rosszat kívánnak neki.

A rajz is levezetheti a benne felgyülemlett feszültséget: rajzolja le az osztálytársait, tanárait, rokonait szemüveggel. (Talán majd ő maga is meglepődik azon, hogy mennyivel több a szemüveges köztük, mint azt eddig tudatosította.) Játszanak el a gondolattal, hogy kinek milyen szemüveg illik az egyéniségéhez. Ha neki kellene másoknak tanácsot adni, kinek milyen szemüvegkeretet ajánlana és miért? Ezeknek a kérdéseknek a tisztázása mind ahhoz vezet, hogy megértse, nincs neki semmi baja, nem lett kisebbrendű azért, mert most szemüveget visel. Fedezzék fel, hogy milyen karaktert ad arcának a szemüveg, miben változtatja meg, mi válik előnyére. Igyekezzen csak a pozitívumokról beszélni, meg arról, hogy hasonlóan, mint a szemünk világára, a szemüvegre is vigyázni kell. S nemcsak azért, mert komoly összegbe került, hanem azért is, mert nagyon jó segítője a mindennapi életben.

Dr. Hadas Katalin

pszichológus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?