Nem elég Ausztriában születni…

„Habár még csak március van, diákjaink már több szép eredményt mutathatnak fel – két diákunk a német nyelvi olimpián országos fordulóba jutott, egy tanulónk pedig a matematikai olimpián és a Zenit programozási versenyen bejutott az országos fordulóba“ – tudtuk meg Sipos Szilárdtól, a Galántai Kodály

„Habár még csak március van, diákjaink már több szép eredményt mutathatnak fel – két diákunk a német nyelvi olimpián országos fordulóba jutott, egy tanulónk pedig a matematikai olimpián és a Zenit programozási versenyen bejutott az országos fordulóba“ – tudtuk meg Sipos Szilárdtól, a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium igazgató-helyettesétől.

A matematika olimpián sikeresen szereplő hetedikes Herencsár Albertről már írtunk a lapban, most a német olimpia kerületi győzteseivel beszélgettünk. Varga Tibor 3. B. osztályos tanuló a II. B kategóriában a 3–4. osztályosok (vagy a nyolcosztályos gimnázium 7–8. osz?tályosainak) versenyében nyerte meg a nagyszombati kerületi versenyt. „Több részből, írásbeli és szóbeli vizsgából állt a verseny. Először egy másfél oldalas szöveget olvastak fel kétszer, majd erre vonatkozó kérdéseket kaptunk helyes vagy helytelen válaszokkal – ecsetelte a verseny menetét Tibor. – A második részben saját magunk olvastunk egy szöveget és az alapján válaszoltuk meg a kérdéseket. Volt még egy nyelvtani írásbeli rész, azután következett a szóbeli része a versenynek. Ebben többféle témát kaptunk, végül egy képről kellett beszélni.”

Tibortól megtudtam, hogy komolyabban a gimnáziumban kezdte tanulni a németet, de már gyerekkorában is foglalkoztatta a nyelv. „Sokszor néztünk német tévét és szerettem volna megérteni, hogy mit beszélnek. Angol nyelvű tévénk akkor még nem volt, azért egyértelmű volt, hogy a gimiben is a németet választottam.” Varga Tibor, akinek Mészáros Andrea tanárnő segít a felkészülésben, nem először vesz részt ilyen versenyen, tavaly az országos olimpián harmadik helyet szerzett, és ezzel németországi nyelvi táborban való részvételt nyert. A másik sikeres gimnazista, az I. A osztályos Jánoska Amelie esetében még inkább egyértelmű volt, hogy a német nyelvet választja, ő ugyanis Ausztriában, Hainburgban született. „Az édesapám a zenész bátyjával e?gyütt Ausztriába emigrált, azután visszatért Szlovákiába, itt ismerkedett meg az anyummal, és miután összeházasodtak, őt is kivitte Ausztriába. Én ott születtem, de aztán a szüleimnek honvágyuk lett, és úgy döntöttek, hogy mielőtt iskolába mennék, hazajönnek Szlovákiába, hogy magyar iskolába me??hessek.” Amelie az Ausztriában élő rokonoknak, ismerősöknek köszönhetően élőben is gyakorolja a német nyelvet, de ahhoz hogy az olimpián sikeres legyen, nem elég ott születni, készülni is kell a versenyre. Itt a gimnáziumban a felkészítő tanára, Juhász Róbert is ellátja őt külön feladatokkal, sokat tanul a tévéből is, és a közelgő országos olimpiáig az édesapjával is gyakrabban társalog majd németül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?