Immár negyedik éve, hogy a Bartók Béla Magyar Tanítási nyelvű alapiskolában – a névadó zeneszerző, pedagógus tiszteletére megrendezik a Bartók Béla Napokat.
Nagyszerű alkotások születtek
A népdalversenyen a zsűrizés feladatát Barsi Ernő és Ág Tibor látta el. Tündérhinta címmel került megrendezésre a vers- és prózamondó verseny, ahol Dömötör Varga Emese, a Jókai Színház dramaturgja és Kulcsár Ferenc költő bírálta az elhangzó produkciókat. Első helyen a nyárasdi Katona Krisztina, valamint a hazai Kiss Edina és Végh Bálint végzett. De volt szlovák nyelvű szavalóverseny is, ahol a közönség szavazata alapján a csilizradványi Harmati Imre bizonyult a legjobbnak. Az irodalmat kedvelő tanulók író-olvasó találkozón vehettek részt, ahol Bodnár Gyula, Hodossy Gyula, valamint Tánczos Tibor műveit mutatták be. Megtartották az SZMPSZ által meghirdetett Öveges József Fizikaverseny országos válogatóját is, melyre meghívást kaptak a háromfordulós levelező verseny legjobbjai, de a Győr-Moson-Sopron megyei fizikaverseny nyertesei is. Az első helyen a hazai versenyző – Paraszti István végzett, második a mosonmagyaróvári Gyurasics László és a szintén nagymegyeri Dinga Balázs lett. Harmadik helyen pedig a hetényi Lami Dávid végzett. Ők képviselők majd a szlovákiai magyar diákokat a magyarországi döntőn.
Sportversenyek is gazdagították a hét programját, de volt rajzkiállítás és könyvvásár is. A Bartók Béla Napok – melyet az SZMPSZ, a Lilium Aurum, a Nap Kiadó és a Nagymegyeri Városi Hivatal is támogatott – a zeneszerző főtéren álló szobrának megkoszorúzásával és népzenei előadással ért véget.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.