Komáromban több helyen is gondot okoz a talajvíz

duna

A Duna szintje Pozsonyban 24 óra alatt csaknem két métert csökkent, ezzel szemben Komáromnál emelkedik, ahol elérte a 830 centimétert.

Az árterületen több helyen is kiöntött, de az árvízvédelmi gátak védik a várost a veszélytől – közölte a járási árvízvédelmi bizottság.

A talajvíz több helyen is gondot okoz a városban. A veszélyeztetett területeken álló épületek körül megtették a szükséges intézkedéseket. Az itteni lakosoknak és vállalkozásoknak a városi rendőrök segítenek. Tegnap reggel homokzsákokat helyeztek el a legkritikusabb pontokon. Az illetékes hatóságok készenlétben állnak, a járási közegészségügyi hivatal ellenőrzi a vízminőséget.

A Duna szintje Pozsonyban 24 óra alatt csaknem két métert csökkent, a Morva folyó vízszintje szintén csökkent, de Pozsony térségében továbbra is harmadfokú az árvízkészültségi szint. Ezzel szemben a Duna Komáromnál emelkedik, ahol elérte a 830 centimétert.

A meteorológusok előrejelzése szerint Komáromban e szint körül tetőzik majd.

A hatóságok már eltávolították az árvízvédelmi gátakat Dévényújfalu és Dévény között a Morva és a Duna összefolyásánál. A tömegközlekedési járatok már újraindultak Dévénybe, ahová a hadsereg az elmúlt napokban teherautókkal szállította a lakosokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?