Csehországban minden régióban apadnak a folyók, gyakorlatilag megszűnt az árvízveszély, s már csak néhány helyen van magasabb szintű készültség – jelentette pénteken reggel a közszolgálati rádió.
Csehországban apadnak a folyók, megszűnt az árvízveszély
Az árvíz halálos áldozatainak száma hatra emelkedett, az eltűntek száma hivatalosan jelenleg nyolc. Az eltűntek után nagy erőkkel kutatnak. Az észak-csehországi Ústí nad Labemben, az Elba folyóban a rendőrök láttak egy holttestet, de a sebes vízből nem sikerült kifogniuk. Ez azt jelzi, hogy az áldozatok száma valószínűleg nem végleges.
A víz eltűnésével egyre nagyobb mértékben válnak láthatóvá a károk. A hivatalos becslések most már százmilliárd koronás kárról beszélnek.
Zbyněk Stanjura pénzügyminiszter csütörtök este kijelentette: javasolni fogja a kormánynak, hogy az idei évre tervezett költségvetési hiányt 30 milliárd koronával emeljék meg. Az idei tervezett hiány 252 milliárd korona, ezzel 282 milliárdra nőne. Hasonló módon a jövő évre tervezett költségvetésben is növelnék a várható hiányt.
A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy a kormány mérlegeli az árvízi kötvények kibocsátását, hogy növelje az államkassza bevételét. Erre 1997-ben már volt példa, s a kötvények gyorsan elkeltek.
Petr Fiala cseh kormányfő, aki lengyel, szlovák és osztrák kollégája társaságában csütörtökön a dél-lengyelországi Wroclawban találkozott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, újságíróknak elmondta: von der Leyen közölte, hogy Brüsszel tízmilliárd euróval segíti az árvíz sújtotta Közép-Európát, s ebből az összegből a csehek kétmilliárd eurót kapnak.
Az árvíz sújtotta településeken mindenütt megkezdődött a romok eltakarítása, a porták fokozatos rendbetétele. Ez nem megy könnyen, szinte mindenütt hiányoznak a nedvességelszívó gépek, a tisztító-, fertőtlenítőeszközök, a szükséges munkaeszközök és más hasonló dolgok, mert az igények egyik napról a másikra nagyon megnövekedtek. Míg a cseh kormány az Európai Uniótól kért nedvességelszívó készülékeket, több európai állam önként ajánlott fel segítséget. Szlovénia néhány száz gépet már el is küldött a cseheknek.
A televízió szerint hiány van a statikusokból is, mert országszerte több ezer épületet kell átvizsgálni.
Akárcsak a korábbi évek hasonló katasztrófái esetében, most is országos szintű szolidaritás alakult ki a kárt szenvedettekkel. A legfrissebb kimutatások szerint a civil szektor szervezetei péntek reggelig már 250 millió koronát gyűjtöttek össze magánemberektől és cégektől is a rászorulók megsegítésére.
Az árvíz által megkímélt településeken a rekonstrukciós igények alapján már szervezik az embereket, különféle szakmunkásokat, akik önkéntes alapon elmennek dolgozni, segíteni a károsultaknak. A civil szervezetek ismételten arra hívják fel az önkénteseket, hogy egyénileg ne utazzanak az árvíz sújtotta területekre, mert a segítséget szervezni kell. Eddig mintegy háromezer személy regisztráltatta magát erre az önkéntes munkára.
A cseh sajtó tájékoztatásai szerint kezdenek megjelenni az árvízi turisták is, akik csak kíváncsiságuk kielégítése végett utaznak a problematikus területekre. A sajtó felhívta a lakosság figyelmét, hogy egyrészt az árvíz sújtotta területekre utazni veszélyes, másrészt az ilyen személyek a kármentést is akadályozzák.
Továbbra is kisebb-nagyobb gondok vannak az áramszolgáltatással, a lakások fűtésével, a melegvíz-szolgáltatással és a vasúti közlekedéssel. Ez utóbbi teljes újraindítását a jövő hét elejére ígérte a cseh vasúttársaság.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.