A legnagyobb olasz díva 90 éves lett

Hazájában ráadásul a feleség, a családanya mintaképének számít, azaz nem csupán színészi karrierje révén ismert. Szakácskönyveket is írt, a nevével fémjelzett szemüvegkeretek a mai napig nagyon keresettek. Az iránta érzett tiszteletből ró-zsát neveztek el róla. Évtizedek óta a női elegancia egyik megtestesítője.

Sofia Villani Scicolone törvénytelen gyermekként született, és Nápoly szegénynegyedében nőtt fel. A gyufaszálnak csúfolt kislányból tizenöt éves korára hosszú lábú, dús keblű bakfis lett, második lett egy szépségversenyen, nem sokkal később pedig körülrajongott sztárrá vált. Az Alberto Moravia regényéből 1960-ban készült Egy asszony meg a lánya című, saját hányatott gyermekkorát is idéző drámában figyelt fel rá a világ. Alig huszonhét évesen játszotta el a háború embertelensége elől menekülő anyát, és 1961-ben – a filmtörténetben elsőként nem angol nyelvű alkotásban – elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat.

A sikeren felbuzdulva Hollywoodba költözött, de az ottani sajtó érdeklődését inkább Cary Granttel folytatott viszonya keltette fel, holott olyan nagyságokkal játszott együtt a vásznon, mint Richard Burton (Késői találkozás, Az utazás), Marlon Brando (A hongkongi grófnő), Clark Gable (Nápolyban kezdődött), Paul Newman (Lady L.), Anthony Perkins (Vágy a szilfák alatt, Kés a sebben) vagy Peter O’Toole (La Mancha lovagja). Érett korában az idős Jack Lemmonnal és Walter Matthauval forgatott több komédiát, és az olasz színésznők közül máig ő szerepelt a legtöbb amerikai filmben.

Sophia Loren 1957-ben Stanley Kramer Büszkeség és szenvedély című filmjének forgatásán ismerkedett meg Cary Granttel, akiért már fiatal lányként rajongott. Munkakapcsolatuk szerelemmé mélyült, de a színésznőt kételyek gyötörték, mert ekkor már szerette a producer Carlo Pontit, akinek a karrierjét köszönhette, és aki rábeszélte, hogy vegye fel a Loren vezetéknevet. Viszont Ponti nős volt, az akkori, bigottan vallásos Olaszországban pedig tiltották a válást. Loren és Grant újabb filmet forgattak együtt, és románcuk kezdett kiteljesedni, Grant megkérte partnernője kezét. Ekkor Ponti végre elszánta magát, és házasságát Mexikóban gyorsan érvénytelenítette, majd ugyanott elvette Lorent. Az olasz törvények szerint viszont ez a házasság érvénytelen volt, a hazai sajtó kíméletlen támadásokat intézett a házaspár ellen.

Jobbára élettel teli, temperamentumos és szókimondó olasz asszonyokat formált meg, a közönség is ezzel a képpel azonosítja. Szerepálmai közül a Nem félünk a farkastól felesége és az Anna Karenina maradt ki; legnagyobb bánata, hogy nem dolgozott együtt Fellinivel, a legendás rendezővel.

A saját életéről szóló, Tükreim című kétrészes tévéfilmben saját édesanyját formálta meg. Többször instruálta őt saját fia, Edoardo Ponti, akiből rendező lett: 2002-ben A női lélek fájdalmai című lélektani drámában, 2014-ben pedig az Emberi hang című, Jean Cocteau darabjából készült kisjátékfilmben.

A színésznő a nyolcadik iksz után is tevékeny maradt, legutóbb a fia által Émile Ajar regényéből rendezett Előttem az élet című 2020-as filmben állt a kamerák elé. Az alkotás kiváló kritikákat kapott.

Sophia Loren nevét utca viseli Torontóban és Jesolóban. Megkapta a francia Becsületrend lovagkeresztjét, az Oscar-életműdíjat, a brit BAFTA-díjat, évekig volt az ENSZ menekültügyi jószolgálati nagykövete. Hosszú pályafutása alatt még egy Grammy is jutott neki: 2004-ben megosztott Grammy-díjat vehetett át a legjobb prózai gyermek-album kategóriában Prokofjev: Péter és a farkas című művének mesélőszerepéért. Öt Golden Globe-díja mellett 1995-ben Cecil B. DeMille-díjjal ismerték el életművét a Hollywoodba akkreditált külföldi újságírók, és csillagot kapott a holly-woodi Hírességek sétányán.

2015-ben magyarul is megjelent önéletrajzi regénye Tegnap, ma, holnap címmel.