Megnyitotta kapuit a 42. Csallóközi Vásár

A szerző felvétele
Dunaszerdahely |

A vásárt csütörtökön délután, Hájos Zoltán polgármester nyitotta meg. A megnyitón jelen voltak a városi és megyei intézmények vezetői, a városi képviselők, valamint Jozef Viskupič Nagyszombat megye elnöke. Képviseltette magát a testvérváros, Szabadka delegációja, továbbá Zenta, Zalaegerszeg és Győr polgármesterei. 

Hájos Zoltán elmondta, hogy nagyon szerencsések az idővel, egy jó vásár elébe néznek. A polgármester aláhúzta, a Csallóközi Vásár egy kulturális és gasztronómiai fesztivál. „Nem tagadjuk, hogy a vásárnak jelentős idegenforgalmi jelentősége is van, azon túl, hogy célja a népi hagyományok bemutatása és a kulturális örökségünk megőrzése. Fontos, hogy a többnapos rendezvény keretein belül, megszerettessük fiataljainkkal a népdalokat és a néptáncokat, bemutassuk számukra a régi korok mesterségeit, teret adjunk a kézműves termékek készítőinek. Lehetőséget adunk a helyi tánccsoportoknak, hogy megmutathassák tudásukat, tehetségüket.” Hájos Zoltán elmondta, hogy az idén áprilisban a városban megrendezett MUN-DUS nemzetközi borversenyen megválasztották Dunaszerdahely város borát. A megmérettetés célja az volt, hogy ismertséget kínáljanak a hazai borászoknak és a felvidéki borászok minőségi borai közül három kategóriában kiválasszák a legjobbakat. Dunaszerdahely város bora ezéven, fehérbor kategóriában a galántai Matusek Istváné lett, a roséborok kategóriában a füri Château Rúbaň, a vörösboroknál a somorjai Bartal László családi pincészet terméke lett a nyertes. Jozef Viskupič megyeelnök elmondta, minden adott, hogy egy jó vásár kerekedjen, ez egy jó lehetőség arra, hogy tiszteletben tartsuk és ápoljuk a hagyományokat, hogy megköszönjük az őseinknek, hogy volt merszük és motivációjuk, hogy vásárt rendezzenek. „A hagyomány minden közösség gerince” – zárta és megköszönte a megyei intézményeknek, hogy együtt tudnak olyan döntéseket meghozni, amelyek a régió fejlődését szolgálják. Végül magyarul szólt a közönséghez és az „Üdvözlöm Önöket Nagyszombat megyében, üdvözlöm Önöket Dunaszerdahelyen” köszönéssel búcsúzott. 

A szerző felvétele
A szerző felvétele
A szerző felvétele
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?