Egyhangúlag fogadott el törvényt az amerikai Képviselőház az elnök- és alelnökjelöltek védelmének növeléséről

Joe Biden Kamala Harris

Egyhangú szavazással fogadta el az amerikai Képviselőház a választásokon induló elnök- és alelnökjelöltek védelmének növelésére vonatkozó törvényjavaslatot pénteken.

A jogszabály kétpárti javaslatként került a képviselőház elé a Donald Trump republikánus párti jelölt ellen július 13-án elkövetett merényletkísérletet követően. A szavazáson minden jelenlévő, azaz 405 képviselő igennel voksolt. 

Amennyiben a törvényt a szenátus is megszavazza, és Joe Biden aláírásával hatályba lép, akkor az kötelezővé tenné, hogy a Titkosszolgálat egységes személyi védelemről szóló eljárásrendet alkalmazzon az ország elnökére, alelnökére, valamint a posztért elinduló hivatalos elnök- és alelnökjelöltekre. 

Mike Lawler a törvényjavaslat republikánus beterjesztője a Kongresszus csütörtöki vitáján azzal érvelt, hogy függetlenül attól, hogy az állampolgárok a választáson kire szándékoznak szavazni, az amerikai emberek joga, hogy eldöntsék a választás kimenetelét, és erről nem egy merénylő által leadott lövés hivatott dönteni. 

A demokrata Jerry Nadler azt mondta, hogy ugyan támogatja a törvényt, mert a Titkosszolgálatnak képesnek kell lennie, hogy védelmet nyújtson az ország legmagasabb rangú választott tisztségviselőinek és a posztért induló jelölteknek, de hasztalannak nevezte a jogszabályt, ha nem csatolnak mellé a fegyverbirtoklási szabályok szigorításáról szóló törvényt is. 

A védelem szintjének növeléséről azt követően indult vita, hogy július 13-án egy merénylő lövéseket adott le Donald Trumpra a Pennsylvania állambeli Butlerben tartott választási gyűlésen, a politikust megsebesítve, egy embert megölve. Az eset nyomán felmerült, hogy a védelmet ellátó szolgálat nem megfelelő módon biztosította a helyszínt. 

Szeptemberben pedig újabb merénylő próbált Trump közelébe jutni egy floridai golfpályánál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?