Bácson és Szalkán jártak az ógyallai speciális iskola tanulói.Az ógyallai speciális iskola 2015 őszén sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma Balassi Bálint Intézete által kiírt – A magyarság szellemi értékeinek megismerése sajátos nevelési igényű értelmileg akadályozottak körében ne
Múltunk emlékeinek nyomában
Bácson és Szalkán jártak az ógyallai speciális iskola tanulói.
Az ógyallai speciális iskola 2015 őszén sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma Balassi Bálint Intézete által kiírt – A magyarság szellemi értékeinek megismerése sajátos nevelési igényű értelmileg akadályozottak körében nevű – pályázaton. A pályázat révén az egész tanévet végigkísérő akciókra került/kerül sor.
A tanulók részt vehettek már néptánc- és népzene-bemutatón, hagyományos magyar ételek sütését és főzését élvezhették, népi mesterségekkel ismerkedhettek, kreatív játékokat tanulhattak, de a legnagyobb élmény mindenki számára A múlt emlékeinek nyomában témájú tanulmányi kirándulás volt idén tavasszal.
A sok izgatott gyerek az indulás reggelén már 7 óra után az iskola folyosóján toporgott. A buszban számos kérdés elhangzott: Hová megyünk? Mit fogunk látni? Mikor érünk oda? S bizony nem egyszer, hanem sokszor kellett a választ elismételni. Az első úti cél Búcs volt, ahol a Szlovákiában egyedülálló Babamúzeumot néztük meg. A múzeum létrehozója és mai napig gondozója Szobiné Kerekes Eszter, aki szeretettel vezette végig a kisdiákokat a látványos kiállításon. A vitrinekben több mint negyven település nemzedékeinek viseleteit lehetett megtekinteni. Az élvezetes bemutató után utunk folytatódott Szalka felé, ahol a Tájház várt ránk. Szalkára érve már mindenki gyomra korgott, így az ott-tartózkodást tízóraival kezdtük, majd megnéztük a Tájházat: a tisztaszoba, a korabeli berendezési tárgyak, étkezési szokások ismertetése sem maradt el.
Az igazi meglepetés ezután következett: a tanulók belekóstolhattak a kézműves-foglalkozásokba. Kukoricacsuhéból rengeteg virágot készítettek az ügyes kezek, népi motívumokat festettek fára, makramé karkötők készültek. A jól sikerült munka után ismét megkordultak a gyomrok, s jött az újabb meglepetés: tanulóink tönkölybúzából készült, frissen sült kemencés lepényt kaptak.
A kirándulás egész ideje alatt egyszer sem hangzott el a következő kérdés: Mikor megyünk haza? S ennél nagyobb kimondatlan dicséret a kisdiákoktól nem is kell. Reméljük, még számos hasonló élményben lehet részük.
Bathó Sylvia pedagógus
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.