Multinacionális akadémia Németországban

Idén nyáron lehetőségem nyílt képviselni iskolámat, a komáromi Selye János Gimnáziumot a DSD német nyelvvizsgaprogram keretében a Deutsche SchülerAkademie által meghirdetett 16 napos multinacionális akadémián a németországi Waldenburgban.

Idén nyáron lehetőségem nyílt képviselni iskolámat, a komáromi Selye János Gimnáziumot a DSD német nyelvvizsgaprogram keretében a Deutsche SchülerAkademie által meghirdetett 16 napos multinacionális akadémián a németországi Waldenburgban. Az akadémiára öt országból (Románia, Magyarország, Szlovákia, Csehország és Németország) érkeztek olyan – a saját iskolájuk által javasolt, országonként maximum tizennégy – diákok, akik ösztöndíjat kaptak, s rendszeresen látogatták a DSD I és DSD II nyelvvizsgára felkészítő órákat.

A 64 tanulónak döntenie kellett az akadémia által kínált különböző tudományos területeket érintő tanfolyamok egyike mellett, mint például A hangok matematikája, az Egy csepp fizika, az Antik és modern ökonómia és A képek keletkezése. Mivel a fizika áll hozzám a legközelebb, és úgy gondoltam, az ott tanultak akár hasznomra is lehetnek az egyetemi éveim alatt, az Egy csepp fizikát választottam. A kurzus célja a vízcseppekkel kapcsolatos érdekességek kutatása volt. Mindenekelőtt persze az alapfogalmakkal és a német szakszavakkal ismerkedtünk meg, majd érdekes kísérletek és bemutatók segítségével önállóan szemléltettük az elsajátított elméletet. A tanultak által megértettük, milyen alapelv alapján készítik a korszerű esőkabátokat, milyen védelmet nyújt a sampon a hajszálaknak és hogyan készül a majonéz.

E nevetségesen mindennapinak tűnő dolgok mögött lapuló összetett elméleteket próbáltuk megérteni sokszor a német és angol nyelvi korlátainkkal küszködve, ugyanis sok átvett egyetemi tananyag csupán angolul volt elérhető. Elmondhatom, az akadémia olyan kihívások elé állított, amelyek révén szembesülhettem saját határaimmal, kiszélesítve azokat. A tanfolyamon azonban nemcsak a fizikáról volt szó; vezetőink nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy mindenki legalább három előadást tartson különböző témákban. Ezeket a bemutatókat értékelték, és viszonylag objektív, építő kritikát kaptunk, amelyet a jövőben hasznosíthatunk.

Az akadémia célja nem csak a tanulás és az egyetemre való felkészítés volt. A tapasztalatszerzés és a német nyelv elmélyítése mellett jelentős szerepet kapott az új kapcsolatok szerzése, más kultúrák és mentalitás megismerése és a saját látókörünk kiszélesítése. Rengeteg szabad időt kaptunk, amelyet főleg a közösség építésére használtunk: utaztunk, ellátogattunk Drezdába és Lipcsébe, főztünk, grilleztünk, különböző játékokat játszottunk, frizbimeccset és bálokat szerveztünk, bálkirályt és bálkirálynőt választottunk, magyar nyelvkurzust és táncházat tartottunk. Az utolsó előtti napon pedig – számos kimerítő próba után – koncertet adtunk a waldenburgi kastélyban. Egy olyan kulturálisan és szociálisan aktív környezetbe kerültem, ahol az ember sosem volt egyedül, mindig rátalált egy már jól ismert, kedves arc, vagy egy még teljesen ismeretlen, de érdeklődő, kíváncsi tekintet.

Mi, akik az első napon idegenként, kételyekkel és félelmekkel tele érkeztünk, az utolsó este egy nagy körben már barátokként, közeli ismerősökként álltunk az iskolaudvaron. Akkor gondoltam bele először, hogy a búcsúzás sebesen közeledik, hamarosan otthon leszünk, és a hajnalig tartó beszélgetések már csupán emlékképek lesznek.

Köszönet illeti mindhárom gimnáziumi tanárnőmet, Fekete Juditot, Sáfi Zsuzsannát és Szénássy Editet, hogy hozzájuk fordulhattam, ha segítségre volt szükségem, és mert lehetővé tették, hogy átélhessem ezt a felejthetetlen tizenhat napot!

Juhász Anikó

Selye Gimnázium, IV. D

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?