Mióta hordunk kesztyűt?

Bár még a naptár szerint ősz van, itt a tél! És a napokban olyan irtózatosan hidegre fordult az idő, hogy nyilván nálatok is előkerült a kesztyű a szekrényből. És azt vajon tudod-e, hogy mióta használjuk ezt az értékes kézmelegítőt? Ha nem, akkor járj utána velünk, ismerjük meg együtt a kesztyű múltját!

A kesztyűviselés az ókorban nem volt általános. Xenophon arról tudósít, hogy a perzsák télen kesztyűt hordtak. A görögök egyes munkákhoz viseltek kétujjas kesztyűt, cheirideszt. Amikor például Odüszszeusz hazatér útjáról, apját kertészkedés közben találja: az öreg Laertész kesztyűt visel. Az athéni ínyencek kesztyűben étkeztek. Általában azonban mind a régi görögök, mind a rómaiak a téli kesztyű viselését nőiesnek találták.

Az antik kultúra összeomlása után a kesztyűt, mint a hatalom és méltóság egyik jelvényét, a főpapság menekítette át a középkorba. A püspök szentelésekor gyűrűt, pásztorbotot és kesztyűt kapott. A királyok, nemesek és főpapok selyemből vagy bőrből készült, drágakövekkel kivarrott kesztyűt viseltek. A lovagkorban a kesztyűt az invesztitúra, a hűbérbeadás, a magasabb hivatalba iktatás jelvényének tartották. A lovagok a kihívás jeléül ellenfelüket arcul ütötték kesztyűjükkel, vagy – finomabb formában – a kesztyűt a lába elé dobták. Ha az illető lovag a kesztyűt felvette, akkor az azt jelezte, hogy a harcot elfogadja.

Schiller A kesztyű című balladájában megtörtént eseményt dolgoz fel, csak a cselekményt helyezi át Spanyolországból Franciaországba I. Ferenc udvarába. A király és az udvar előkelői állatviadal nézésére gyűltek össze, amikor egy szép és elkényeztetett hölgy vadállatok porondjára ejti le fél kesztyűjét, s gúnyosan arra szólítja fel hű lovagját, hogyha annak csakugyan olyan forró a szerelme, mint ahogy állítja, hozza fel a kesztyűt. A lovag habozás nélkül leszáll az arénába, és anélkül, hogy haja szála meggörbülne, teljesíti a megbízatást. A szép Kunigunda kegyes mosollyal fogadja, a lovag azonban az arcába dobja a kesztyűt: „Nem kell a köszöneted, hölgyem!”

Vannak speciális kesztyűk is, például a vastag, bivalybőr solymárkesztyű, amit csak a bal kézen viseltek.

A források alapján megállapítható, hogy a nők a 13. század előtt Európában nem viseltek kesztyűt. Később könyökig érő alkalmatosságokat szabtak maguknak vászonból. A kesztyűviselés fénykora a 16. század volt, ekkor már a hölgyek és urak egyaránt finom, vékony bőrből készült, illatosított kesztyűt viseltek. Párizsban már 1190-ből tudunk kesztyűkészítő céhekről. A kötött kesztyűk készítői a harisnyakészítőkkel tömörültek közös céhekbe. Ez tehát a kesztyű múltja. Ugye, milyen érdekes? (sn)