A dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola tanárai és diákjai tudományos előadással és kultúrműsorral emlékeztek a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának évfordulójára.
„Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós”
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1354781739_36.jpg.jpg?itok=BZ3EsttC)
A dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola tanárai és diákjai tudományos előadással és kultúrműsorral emlékeztek a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának évfordulójára. A diákok ünnepi beszéddel, verssel, énekkel emlékeztek azokra a jeles magyar személyiségekre, akik a humán vagy a reáltudományok terén maradandót alkottak, s munkásságukat az állam is elismerte. A rendezvény résztvevőit a helyi Diákönkormányzat elnöke, Ollé Ildikó köszöntötte, aki beszédében a tudomány fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelte a magyar nemzet kiemelkedő nagyjait az irodalom, nyelvészet, matematika, fizika vagy épp az orvostudomány terén. Borbély Krisztina és Manek Dóra verssel, illetve énekkel léptek fel.
A tudomány ünnepén az iskolába látogatott a pozsonyi Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék vezetője, Misad Katalin is, aki tudományos előadásában – A szlovákiai magyar nyelv sajátosságai – nyelvünk sokrétűségéről beszélt. Előadásában utalt a magyar standard és a határon túli nyelvváltozatok különbségére, gazdag példaanyaggal hívta fel a figyelmet nyelvünk változásaira. Nyelvhasználati sajátosságokra és nyelvjárási jelenségekre is utalt, melyek nyelvünk szerves velejárói.
Következő nap diákjaink a Magyar Tudománytörténeti Vetélkedőn vettek részt Gútán, ahol szép helyezést értek el. A diákok nagy élvezettel vettek részt ezen az országos megmérettetésen, ahol a verseny feladatsorai a magyar feltalálókról, utazókról, világjárta személyiségekről szóltak. Az ilyen és hasonló versenyeken, rendezvényeken való részvétel is azt bizonyítja, hogy a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola vezetősége és a felkészítő tanárok is biztosítják a lehetőséget ahhoz, hogy a diákok az iskolán kívül is megmutathassák tudásukat, ami személyiségfejlődésüket is segíti.
Vízkeleti László
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.