Miért nem alszik a tehén?

Míg az ember minden napjának körülbelül az egyharmadát alvással tölti, addig a tehenek állítólag sohasem alszanak. Nehéz ezt elhinni, de igaz.

Míg az ember minden napjának körülbelül az egyharmadát alvással tölti, addig a tehenek állítólag sohasem alszanak. Nehéz ezt elhinni, de igaz. De vajon mi az oka annak, hogy tejadó barátaink álmatlanságban szenvednek? Elgondolkodtál már valaha ezen? A tehén kérődző állat, és akár hiszed, akár nem: a nem alvásának a miértje is ebben keresendő. Hogy álmatlanságának okára fény derüljön, először a kérődzés folyamatát kell megismernünk.

A tehén gyomra négy részből áll, tehát tévedés azt gondolni, hogy négy külön gyomra van. A nagyjából megrágott táplálék először az előgyomorba, a bendőbe jut. Ez tulajdonképpen csak táplálékraktár. A bendőből a tápanyag fokozatosan átkerül a gyomor második részébe: a recés gyomorba, ahol kis kupacokká formálódik. Ezek a „gombócok” visszakerülnek az állat szájüregébe, ahol is nyállal öszszekeverve alaposan megrágja őket. A péppé rágott étel csak ezután érkezik a nyelőcsövön keresztül a gyomor harmadik részébe, a leveles gyomorba. Itt megkezdődik az emésztés, s ez a folyamat a negyedik részben, az oltógyomorban fejeződik csak be. Tehát négylábú barátunk jóformán egész nap az emésztésével van elfoglalva. Ebből következőleg szinte teljesen elvesztette alvási ösztönét, így aztán a nap 24 órájában csak néhány percet bóbiskol, ám ilyenkor is rendkívül éberen. A jó tehénmama szívét pusztán csak az vigasztalja, hogy zsenge ifjúságában ő is végigfekhetett a szalmán, és nagyokat alhatott, mert akkoriban még nem kellett kérődzéssel töltenie a nappalt s az éjszakát, hiszen ő is tejet szopott. Ugye, milyen érdekes? (sn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?