Nem kis fába vágja a fejszéjét az, aki úgy dönt, az ügyvédi pályát választja, miután elvégzi a különböző iskolákat. Nemcsak komoly felelősséget, nagy erőfeszítést és megterhelő munkát jelent ez a foglalkozás, de kitartás és jó memóriakészség is kell hozzá.
Mi leszek, ha nagy leszek?
Miből kell felvételizni?
Aki jogi végzettséget szerez, tehát jogász lesz, még nem biztos, hogy ügyvéd lesz. Lehet belőle járási ügyész vagy akár miniszterelnök, dolgozhat majd bíróságon is. Aki beadja a jelentkezését egy jogi egyetemre, annak a felvételinél figyelembe veszik a fegyelmezettségét, az általános műveltségét, azt, hogy tud-e logikusan gondolkodni, illetve azt, hogy rendelkezik-e a szükséges jogászi gondolkodási készséggel. Ezen kívül persze, főleg történelemből, társadalomtudományokból (a jog alapjai, filozófia, közgazdaságtan), politikai földrajzból és általános politikai ismeretekből mérettetnek meg a tanulók.
Ha már felvettek, akkor 10 félévet kell itt elvégezned, azaz öt évet. Itt aztán sokféle dolgot fogsz tanulni, kezdve a római jogtól a büntetőjogon át a jogtörténetig vagy akár a polgárjogig, csak egyet-kettőt kiemelve. Ha mindez nem jelent számodra különösebb nehézséget, akkor jó, ha tudod, hogy Szlovákiában manapság vagy egyéni ügyvédek dolgoznak, vagy egy-két főből álló ügyvédi irodák állnak az emberek rendelkezésére, és ennél jóval ritkább az az eset, amikor több fő dolgozik egy ügyvédi irodában. Aki egyénileg vagy csak egy-két fővel dolgozik, az nem engedheti meg magának, hogy nagyon válogasson az adódó ügyekben. Akik nagyobb irodákban tudnak elhelyezkedni, azok szakosodnak valamire, vagyis egy témakörbe jobban beleássák magukat.
Ügyvédként például képviselhetsz majd gazdasági társaságokat, ezeket figyelemmel kell kísérned, kezelni a felmerülő problémáikat, tanácsadással kell szolgálnod számukra, de ezen kívül te intézheted az ingatlanforgalomban az adásvételi ügyeket is. Egy ügyvéd a munkája egy részét, amit csak tud, az irodájában végzi, telefonon, e-mailben, akár faxon. Napközben, ha úgy adódik, személyes tárgyalásokat folytat, vagy a bíróság előtt képviseli ügyfelét.
Mi szükséges a jogi pályához?
Többnyire kitartás, rátermettség, kreativitás és nagyon fejlett problémamegoldó készség. Meg kell tudnod érteni mások álláspontját, de ami még nehezebb, el kell tudnod fogadtatni mással is a saját és az ügyfeled véleményét. Éppen ezért nagy szükség van arra, hogy jó tárgyaló-, beszéd- és fogalmazókészséggel rendelkezz. Nem utolsó szempontként pedig fontos megemlíteni, hogy bírd a sok munkát, hiszen ez a pálya napi 8-10, olykor akár 12 órás munkát jelent. Akik ügyvédként dolgoznak, sokszor mondják, hogy bírni kell a rengeteg feszültséget és idegeskedést. A munkájuk, előfordul, hogy éjszakába nyúlik, és hétvégén is megeshet, hogy dolgozniuk kell. Ma már nagyon sok egyetemen létezik jogász szak, így bátran válogathatsz a lehetőségek közül. S ha valaki el akarná venni a kedved, mert túl nehéznek tartja számodra, ne add fel! Ha ezt szeretnéd csinálni, bátran vágj bele! Akkor aztán kemény, kitartó munkával és tanulással elérheted a célodat! Sok sikert!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.