Akárcsak az orvosoknak, az ápolóknak sem könnyű a dolguk. Beteg emberekkel foglalkozni különleges elhivatottságot igényel, mely egyben sok örömet, de sok nehézséget is jelenthet.
Mi leszek, ha nagy leszek?
Mi a feladata az ápolónak?
Aki úgy dönt, hogy ápoló(nő) lesz, az azt jelenti, hogy egészségügyi vagy szociális ellátás területén fog dolgozni. Aki elvégzi az ehhez szükséges tanfolyamot, szakképesítést kap majd róla. Ápolónak lenni nem balesetveszélyes feladat, de vannak egyéb nehézségei, természetesen, mint minden más foglalkozásnak. A munkát gyakrabban állva, olykor ülve kell végezni, többnyire egy zárt helyiségben, számítva arra, hogy egy közepes fizikai igénybevételnek van kitéve az ember. Rengeteg dolga van egy ápolónak, lássunk közülük néhányat! Például az ő feladata az, hogy a beteget megfigyelje, ápolási tervet készítsen, melyet aztán végrehajt és értékel is, illetve segítenie kell a beteget testi, lelki szükségleteinek kielégítésében is. Továbbá ott kell lennie az orvosi viziteken (ellenőrzéseken), elő kell készítenie a beteget a kivizsgálásra vagy egy esetleges beavatkozásra, műtétre. Ő végzi az adminisztrációs feladatokat is, és az ő feladata tárolni a különféle gyógyászati eszközöket és gyógyszereket, valamint az ő dolga a fertőtlenítés és a sterilizálás, és nem utolsó sorban a tanuló ápolókkal is neki kell foglalkoznia.
Emberekkel foglalkozni nemes feladat
Ahhoz, hogy ápoló(nő) lehess, mindenképpen meg kell szerezned az érettségit, szakmai előképzettségre van szükséged. Amivel rendelkezned kell, ha ápoló(nő) szeretnél lenni: alkalmazkodóképesség, ápolt megjelenés, jó feszültségtűrés, jó megfigyelőkészség és jó emlékezőtehetség, szociális érzékenység, lelkiismeretesség, mozgékonyság és jó szervezőkészség.
Vannak sajnos olyan egészségügyi elvárások, melyeknek ugyancsak meg kell felelned! Például kizáró ok lehet, ha súlyosabb mozgásszervi problémád van, ha komolyabb szív- és keringésrendszeri elváltozással rendelkezel, aztán ha krónikus légzőszervi betegség, halláskárosodás, epilepszia, bacilusgazdagság, szemüveggel is gyenge látás vagy akár krónikus bőrbetegség jellemző rád.
Sajnos, ezek közül egy is kizáró ok lehet, főleg, ha egy orvosi szakvélemény is megerősíti ezt. Ápolóképzés ma már szinte minden nagyobb városban indul a megfelelő iskolában, nagyon könnyű rátalálni. Általában szakközépiskolákban vagy szakiskolákban indítanak ilyen képzést érettségizetteknek.
Végezetül annyit, hogy emberekkel foglalkozni az egyik legszebb s egyben legnehezebb feladat is. Egy azonban biztos, beteg embereken segíteni az egyik legnemesebb feladat! (he, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.