Mesterünk, Stanley Kubrick

Diktátor volt, aki zsarolta, kizsigerelte színészeit, minden munkatársát, mindenkit, aki öt mérföldnél közelebb merészkedett hozzá. Ő rendezte a Spartacust, a 2001: Űrodüsszeiát, a Tágra zárt szemeket és még számos filmet. Mitikus rendező, és mítoszát csak alátámasztja John Baxter: Stanley Kubrick című könyve.

Kubrick életrajza erőt ad, összpontosít, pallérozza az elmét, az akaraterő megfeszítésére ösztönöz. Ez az ember ugyanis semmi másnak nem köszönhette sikerét, mint saját tehetségének, és tehetsége iránti elkötelezettségének. A mai Noszály Sándoros időkben, amikor abból lesz a sztár, akinek élete egyetlen, igaz, kivételes méretű kudarc, ez nem kevés tanulsággal szolgál. A különös az, hogy maga Kubrick sem éppen így indult, hiszen iskoláiban végig nehezen tolerálták, hogy nem hajlik meg a nevelői akarat előtt, hanem megy a saját maga kijelölte úton. És már 17 évesen a legnagyobb New York-i képes folyóiratba készített fotókat. A fényképezés alapozta meg elméletét, miszerint a filmeknek néhány kivételes képsoron kell alapulniuk, melyek kikezdhetetlenek, és úgy megfogják a nézőt, hogy az szinte a székébe ragad.

Kubrick volt az az ember, akihez a kilencvenes években szinte minden amerikai filmes elzarándokolt angliai birtokára, és igyekezett lefényképeztetni magát, hogy majd mutogathassa az unokáknak. Még a nagy Spielberg is csak csodálattal adózott a Mesternek – annak ellenére, hogy az Indiana Jones első részének forgatásán Kubrick lányának állatvédő kirohanásai miatt kellett megnövelni a költségeket, hogy a fontos statisztaszerepben tetszelgő kígyók, melyekből több ezer is volt a stúdióban, a megfelelő kényelemben érezhessék magukat. Amikor ezt Spielberg szóvá tette a Mesternél, Kubrick olyan jól szórakozott, hogy talán még azt is megbocsátotta Spielbergnek, hogy megrendezte az E.T.-t, melyhez hasonlót ő is tervezett A.I. címmel. A sors iróniája, meg persze Spielberggé, hogy az A.I. – Mesterséges intelligencia című filmet is Spielberg rendezte meg később – amiben azért része lehetett a Mester iránti féltékenységnek is.

Botrány és csodálat kísérte filmjeit mindvégig, hiszen indulásakor még létezett az amerikai mozik erkölcsrendészeti szervezete, mely rendszeresen betiltotta, megcsonkította filmjeit – és Kubrick volt talán az, aki az első megroggyantó ütést bevitte a Mechanikus Naranccsal a korhadó, a történelem által meghaladott szervezetnek. Bár a Machanikus Narancsban éppenséggel annyi a kísértetiesen fényképezett erőszak, hogy a Tarantinón edzett filmnézők is kétkedve csóválják olykor a fejüket. A 2001: Űrodüsszeia pedig, melyet teljes egészében számítógépes animáció nélkül, kizárólag valóban megépített díszletekkel vett fel, máig a műfaj legjobbja, sőt, műfajteremtő alapmű. Meg is kapra a film a trükkökért járó Oscart, bár maga Kubrick rendezésért soha sem kapott a díjból. Mivel azonban alkotásaiban szinte mindent saját maga felügyelt, forgatókönyvíróként és technikai részletekért neki is jutott az elismerésből. Lázadó és fegyelmezetlen volt a külső szemlélő számára, valójában saját tehetségének szolgálatába hajtotta saját erejét, és mindenki másét is. A hollywoodi stúdiók és szuperprodukciók világában kezdődött karrierje a Spartacussal, de hamar hátat fordított Amerikának, és szinte Orson Welles-i akarattal szerzett érvényt saját elképzeléseinek, és néhány anyagi csődje ellenére is sikerült pénzügyi függetlenségre szert tennie harmincas évei derekára. Stanley Kubrick nem sok filmet rendezett, de későbbi munkáinak (Barry Lindon, Ragyogás, Acéllövedék) bemutatóit is mindig komoly várakozás előzte meg. Már évekkel korábban cikkeztek filmjeiről, a Tágra zárt szemek pedig, melyet négy éven át, haláláig készített, talán az évtized egyik legfontosabb filmjévé vált 1999-es bemutatója után. John Baxter, a neves életrajzíró monográfiája olvasmányos, közvetlen stílusban mutatja be Stanley Kubrick izgalmas és kalandos, de mindenképpen filmtörténeti értékű életpályáját. (i)

(John Baxter: Stanley Kubrick, Osiris, 2002)