Mesélnek a fényképek

A Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium 7. G osztályának német nyelvet tanuló csoportja Galánta történetéről és leghíresebb műemlékeiről faggatta Kontár Juditot, a régió könyvtárának bibliográfusát.

A Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium 7. G osztályának német nyelvet tanuló csoportja Galánta történetéről és leghíresebb műemlékeiről faggatta Kontár Juditot, a régió könyvtárának bibliográfusát. Indíttatásul szolgált számunkra a Deutshe Bank Stiftung Alapítvány felhívása, melyet Ifjúság – Iskola – Gazdaság címmel hirdettek meg. A projektum legfőbb célja, hogy fellendítse a gazdasági újságírást a fiatalok körében, ismertesse annak előnyeit. Az általunk választott téma: Galánta műemlékei és azok megóvása az utókor számára. Mai arculatát sok változás után nyerte el, legtöbbet az utóbbi 100 évben fejlődött. A város története egész az őskorig nyúlik vissza, már a fiatalabb kőkorban is lakott terület volt – ennek bizonyítékául szolgálnak a régészeti ásatások eredményei. A környéken sok nép váltotta egymást, a 6. századtól a szláv, a 9. századtól a magyar törzsek voltak hatással a vidék fejlődésére.

Melyik évekből származnak az első feljegyzések?

A pannonhalmi apátság birtokösszeíró oklevelében (kb. 1240) maradt fenn először írásos alakban Galánta neve. Az egyik legjelentősebb fordulat a város történelmében 1421-ben következett be, amikor is az Esterházyak Galánta egy részének tulajdonosaivá váltak, megszerezték a várat és az ahhoz tartozó birtokokat. A 16. században Galánta már nemesi város volt.

Milyen szerepet játszott a város kulturális fejlődésében az Esterházy-család?

Az Esterházy-család székhelye egy kastélyban volt, az Alsónebojsza felé vezető út mentén. A kastély jelenleg felújításra vár, területén régészeti feltárást végeznek. Esterházy Dániel és Pál építették 1633-ban, majd Esterházy Imre, nyitrai püspök építtette át barokk stílusban. Jelenlegi neogótikus formáját 1876-ban kapta, szintén ebben az évben létesítették az őt körülövező parkot, amelyben ma is mintegy 30 egzotikus fa található. A kastélyra a világháború alatt bombák hullottak, és eredeti formájában sajnos már nem újították fel.

Mikor indult meg a város kulturális felvirágoztatása?

A 19. század új lehetőségeket, változásokat hozott. A város képét megváltoztatta az is, hogy 1850-től a Bécs-Budapest vasútvonalon helyezkedett el. A várost a vasútállomással összekötő utcában épült fel a községháza, amely a kitűnő nyitrai építész, Tomaschek János munkája. Galánta kulturális és társadalmi központtá vált már a 19. sz. második felében. 1946-tól a város arculata kétségtelenül megváltozott.

Sok műemlék esett a múlt áldozatául?

Lebontottak egy gyönyörű barokk kápolnát, és így a szakszerűtlen beavatkozások miatt a város identitásának és történelmének nagy részét elveszítette. A régi Galánta már csak az idősek emlékezetében, megsárgult fényképeken, képeslapokon él. Utóbbiak mára a múlt megismerésének értékes forrásaivá váltak.

(A cikk szerzői a galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákjai: Menyhárt Erzsébet, Mézes Melinda, Safranyik Adrián.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?