Még tart a fizika éve

A fizika népszerűsítése is a célja annak a programsorozatnak, ami Einstein kvantummechanikájának és relativitáselméletének százéves évfordulóját ünnepli. A fizikus ekkor írta meg legendás tanulmányait, amik megrengették a tudomány addigi alapjait.

Albert Einstein nevét mindenki ismeri, de az általa képviselt fizikai felfedezéseket talán már nem mindenki tudja felidézni. A fizikus száz éve írta meg legendás tanulmányait, amik megrengették a tudomány addigi alapjait. Ezek a speciális relativitáselmélet, a Brown-mozgás leírása, amely a korszerű statisztikus fizikát teremtette meg, illetve a kvantumelmélet – utóbbiért kapta később a Nobel-díjat.

A tudós tiszteletére és persze a fizika népszerűsítésére használják fel ezt az évet nem csak Magyarországon és Szlovákiában, hanem a világ számos országában. Azt, hogy ez az év a fizikáról szóljon, már több szervezet is kezdeményezte, végül az ENSZ hagyta jóvá. Ők fogalmazták meg 2004. június 1-jén, hogy a fizika a természet-megismerés folyamatának az alapja és hogy a fizikai műveltség eszközöket biztosít az emberek számára a tudományos kutatásokhoz, ami a fejlődés elengedhetetlen feltétele.

Rendezvénysorozatok

Rendhagyó fizikaórák lesznek a Mindentudás Egyetemén. A következő előadást Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia természettudományi alelnöke tartja, Hol vannak a fizikai tudás határai? címmel június 6-án.

Az előadások mellett pályázatokat is hirdettek: középiskolás osztályoknak szól például a Mutasd meg a fizikát! nevű verseny, ahova élő bemutatót kell készíteni a fizikáról illetve a fizika évéről, s azt előadni. A felsőfokú intézmények hallgatói pedig esszépályázatra nevezhettek bölcsész, jogász és tanári témakörökben – előbbiben például A reáliák (fizika) megjelenése József Attila tanulmányaiban és munkásságában címmel kellett dolgozatot készíteni, majd bizottság előtt prezentálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?