Más a tizenévesek agya

Egyes tizenéves fiúk agresszivitása összefüggésbe hozható azzal, hogy agyukban túlzottan nagy?méretű az érzelmek feldolgozásában és ellenőrzésében szerepet játszó amygdala nevű terület – olvasható ausztrál és amerikai kutatók egyik közös tanulmányában.

Egyes tizenéves fiúk agresszivitása összefüggésbe hozható azzal, hogy agyukban túlzottan nagy?méretű az érzelmek feldolgozásában és ellenőrzésében szerepet játszó amygdala nevű terület – olvasható ausztrál és amerikai kutatók egyik közös tanulmányában.

Mivel az erős érzelmek szabályozásában szerepet játszó más agyi területek csak huszonéves korukra érnek be, ezek a kamaszok képtelenek lehetnek érzelmeik kontrolljára – írják a tanulmány szerzői a Proceedings of the National Academy of Science szakkiadványban. „Fontos, hogy a szülők tisztában legyenek azzal, bár gyerekük látszólag felnőtt és az iskolában igen összetett dolgokat old meg, agyának bizonyos részei még fejlődésben vannak, egészen a húszas éveiig” – mondta Nicholas Allen, a Melbourne Egyetem pszichológusa.

A vizsgálatban 132 tizenkét éves fiút kérdeztek ki olyan érzékenynek számító kérdésekről, mint a lecke, a lefekvés időpontja, az internetezésre adott idő, és a szüleikkel is beszéltek. Később feltérképezték a fiúk agyát, és azt találták, hogy azok a fiúk, akiknek agyában az amygdala nagy volt, hosszabb ideig viselkedtek agresszív módon. Az amygdalát az agy mandulájának is nevezik, mert mandula alakú kis mag mélyen az agy belsejében. Szerepe van a szorongásra adott ősi viselkedési mintákban, a „támadj vagy menekülj” eldöntésében. Ezeknek a negatív érzelmi állapotú fiúknak viszont egy másik agyi területe, az úgynevezett prefrontális cortex, mely az érzelmi szabályozásban vesz részt, kisebb volt a többiekénél. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?