Maradnak a bértáblák

A parlament döntése nyomán a pedagógusok és az egészségügyi alkalmazottak 2004-ben is a bértábla alapján kiszámított fizetésüket kapják majd.

A parlament döntése nyomán a pedagógusok és az egészségügyi alkalmazottak 2004-ben is a bértábla alapján kiszámított fizetésüket kapják majd. A január elsején életbe lépő, közalkalmazottak bérezéséről szóló jogszabály ugyanakkor lehetővé teszi, hogy az egyetemi oktatók a kollektív szerződés értelmében bérszerződés alapján jussanak jövedelemhez. Ez esetben bérük nem lehet alacsonyabb, mint az idén decemberben folyósítandó fizetésük. A kormánykoalíciót alkotó pártok figyelembe véve az érintettek – a pedagógusi, illetve az egészségügyi bértábla tervezett megszüntetése elleni – tiltakozását, további egy évvel meghosszabbította azok érvényességét. Szigeti László oktatásügyi államtitkár úgy látja, a társadalom egyelőre nem készült fel arra, hogy szerződéses alapon határozzák meg a pedagógusok és más, közszférákban dolgozók bérét. „A szerződéses bérezési rendszer keretében a munkáltató határozná meg az oktatás- és egészségügyi dolgozó havi bérét, nem kötelezné őt semmilyen bértáblázat a fizetés megállapításakor. A jogalanyisággal bíró iskolák pedagógusainak bérét az igazgató, a nem jogalanyi oktatási intézményekben oktatók fizetését pedig a fenntartó szerepét ellátó önkormányzat vezetője, vagyis a polgármester határozná meg” – fűzte hozzá Szigeti. (R.V.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?