Már örülök, hogy nem sikerült

Szeretném megosztani veletek azt a történetemet, ami gyökeresen megváltoztatott. Lassacskán 18 leszek. Egész életemben a legjobb akartam lenni. Harcoltam, küzdöttem. Alapiskolás voltam, mégis úgy gondolkodtam, mint egy felnőtt. Csaknem halálra tanultam magam azért, hogy elérjem azt, amit akarok. Már az elején tudtam, hogy mi szeretnék lenni, hogy melyik gimiben akarok továbbtanulni.

Nem éltem. Olyan voltam, mint egy robot, csak tanultam és tanultam. Mikor eljött az idő, és ott álltam a pályaválasztás előtt, nem kellett sokat gondolkodnom, mert tudtam, hogy mit választok. És itt kezdődött minden.

Az életem egy kártyavárként hullott szét, az álmaim szertefoszlottak. Mert nem vettek fel. Soha nem éreztem még ilyet. Én, aki mindent odaadott volna azért, hogy ott tanulhasson, megbukott az élet vizsgáján. Akkor meghalt bennem valami, aminek most már nagyon örülök. Másik suliban kezdtem az évet, de megfogadtam, hogy nem fogok annyit tanulni, hogy beleőrüljek. Most kiegyensúlyozott az életem. Mondhatom azt, hogy életemben először boldog vagyok. A barátaim és a pasim is mellettem állnak, ami soha nem fordult elő azelőtt. Ügyvéd helyett most újságíró szeretnék lenni… Talán sikerül. Ne adja fel senki az álmait, és éljen mindenki úgy, hogy az a legjobb legyen.

Az élethez csak egy szikrányi őrültség kell, hisz abból lesznek a nagy tüzek! (anita)