Magyar nyelvvizsga Nyitrán

Az utóbbi hónapokban Nyitrán különös változások álltak be. A városba kilépve, az egyetem folyosóin sétálva innen is, onnan is magyar szó üti meg az ember fülét.

Bevallom, még mindig rendszeresen felkapom a fejem a sok magyar hang hallatán. Persze eddig is voltak itt magyar diákok, és tudtunk is egymásról, a hangulat most azonban egészen más. A magyar ajkú diákság száma szinte megduplázódott. Úgy tűnik, a város, az egyetem elég dinamikusan áll hozzá a változásokhoz. Ám minden csoda csak három napig tart. A legújabb meglepetést az egyetem nyújtotta. Decembertől már a Konstantin Egyetemen is lehet idegen nyelvből ECL vizsgát tenni – és bizony a német, angol, olasz, szlovák mellett magyar nyelvből is lehetőség nyílik erre. Valóban az EU felé haladunk?

Az ECL vizsgára a magyar tanszék oktatói készítik fel majd a jelentkezőket, a vizsgaanyagot központilag a Pécsi Tudományegyetem állítja össze. Érdemes elgondolkodni, mivel jár ez a lehetőség. Jól tudjuk, hogy Szlovákiában a magyar nyelv presztízse elmarad a többi európai uniós nyelvétől. Egy ilyen lépéssel azonban talán megtörténik az első lépés ennek a felesleg beidegződésnek az eltüntetéséhez. Talán „divatosabb” nyelvvé válhat így a magyar, és azok a szlovákok, akik valamilyen kapcsolatba kerültek már a magyar nyelvvel, esetleg konyhanyelven beszélik is azt, talán megragadják a lehetőséget, és hasznossá teszik eddig feleslegesnek vélt nyelvtudásukat. Mert ha lehet belőle nyelvvizsgát tenni, akkor jó is valamire, ugye? És miért ne lehetne hasznossá tenni a magyarlakta települések kétnyelvűségét? Nagy szükségünk van szlovák anyanyelvű fordítókra is. És szükségünk van arra, hogy a magyar nyelvet is éppolyan tisztelettel kezeljék, amilyen minden nyelvnek kijár. Bővebb információ a nyelvvizsgáról: [email protected], 0905587604.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?